Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Karantén után a Sas-hegyen

Újbuda   |   2020, július 10 - 13:40Nyomtatóbarát változatSend by email

Május vége óta ismét nyitva áll a Sas-hegy Természetvédelmi Terület Látogatóközpontja. A következő hetekben Naplemente sétára várják az érdeklődőket.

Legjobbkor érkezett a korlátozások feloldása a Sas-hegyi Látogatóközpontnak, mivel május második felében virágoztak az orchideák, a bejelentkezők találtak bíboros kosbort és vitézvirágokat is.

A környezetvédelmi világnap keretében, június elején játékos ismeretterjesztő foglalkozások egészítették ki a tanösvény túrát, a résztvevők merített papírból készítettek virágmaggal megszórt „pogácsát”, megvizsgálták a komposzt élőlényeit, modellezték a komposztálást és virágot is ültettek.

Különleges volt a Sas-hegy hüllői túra június 13-án, amikor egy ritka haragos siklót sikerült befogni. Június végén a hegy gyógynövényei kerültek a középpontba.

A következő hetekben, július 16-án és 23-án Naplemente sétára várják az érdeklődőket este 19-21 óra között. A teljes árú belépő ára 1800 forint, a kedvezményesé 1500 forint.

Júliusi nyitva tartás

Egyéni látogatók fogadása 10-18 óra között, 15.30-kor és 16.30-kor vezetett tanösvény túrák.

Hétvégén 10-18 óra között tart nyitva a Sas-hegy Természetvédelmi Terület, tanösvény túrák 11-16 óra között óránként indulnak.

A túrákra bejelentkezni a következő oldalon lehet: https://forms.gle/2pGwpZhAokB4Y8bV8

Bejelentkezett csoportok tanösvény túrái szerdán, csütörtökön és pénteken.