Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 28. péntek, Elemér

Kártalanítást a lakóknak! - az önkormányzat nyílt levele a kormányhoz

Újbuda   |   2020, február 11 - 09:26
Nyomtatóbarát változatSend by email

Újbuda Önkormányzata a Déli Körvasút beruházás ügyében nyílt levelet intézett Orbán Viktor miniszterelnökhöz és Palkovics László innovációs és technológiai miniszterhez.

Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata az eddigiek során igyekezett minden részletet feltárni a „Déli összekötő vasúti hídon átvezető vasútvonal fejlesztése” beruházás kapcsán, hogy megtudja, milyen tevékenységek várhatóak a Hamzsabégi sétány és kerületünk közvetlen környezetében.

Olyan kormányzati beruházásról van szó, amely újabb sínpárok lefektetését teszi szükségessé: kettő helyett három vágány kerül kialakításra a Kelenföldi pályaudvar és a Ferencvárosi pályaudvar között, valamint a Hamzsabégi út külső, buszgarázs melletti részén kettő helyett négy vágány épül.

Tisztában vagyunk azzal, hogy kiemelt kormányzati beruházásról van szó, amit a hatályos jogszabályok miatt nem tudunk megakadályozni. Egyet nem értésünket fejezzük ki azonban azzal kapcsolatban, hogy a vasúti többletforgalom Újbudán, lakott területen haladjon át. Bízunk benne, hogy a beruházóval együttműködve a végleges, megépült állapot a kerület lakói számára is elfogadható, XXI. századi környezetet eredményez.

Ezért felszólítjuk a kormányt, vizsgálja felül, valóban elengedhetetlen-e a bővítés! Ha igen, alaposan vizsgálja meg annak lehetőségét is újra, hogy a többletforgalom érdekében korábban tervezett V0 projektet hogyan tudja megvalósítani, és áthelyezni a többlet vasúti síneket a városon kívülre!

Abban az esetben, ha a jelenleg tervezett kiemelt kormányzati fejlesztés valósul meg, önkormányzatunk mindent elkövet a lakosság lehető legnagyobb mértékű kártalanításáért. A kivágott fák pótlására csemeték helyett nagyobb törzsátmérőjű fákat kérünk, a munkálatok elindítása előtt az érintett lakások nyílászárójának cseréjét kérjük, a legmodernebb zajvédő létesítményekhez ragaszkodunk, és ahhoz is, hogy az érintett szakaszról tiltsák ki az elavult, zajos fékberendezéssel felszerelt vasúti teherkocsikat. Mindemellett olyan teljes körű állapotfelmérést kérünk az érintett terület épületeire, amely valóban felölel minden egyes lakóházat és nem lakás célú ingatlant. A megvalósulás után pedig környezet- és zajmonitoring rendszert kívánunk bevezetni az esetleges későbbi korrekciók miatt.

Arra külön felszólítjuk a kormányt, hogy bármilyen beruházást folytat a XI. kerületben, azt természetrombolás nélkül, az önkormányzattal egyeztetve és a legmodernebb technológiai megoldásokkal tegye! Elvárjuk, hogy az állami beruházó velünk szakmailag együttműködve és kommunikálva találja meg a legjobb megoldást a jelen helyzetre.

Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata



LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Elmarad az OSC-Eger mérkőzés  

A koronavírus-fertőzés veszélye miatt elmaradt az A-Híd OSC Újbuda és a ZF-Eger szombatra kiírt összecsapása a férfi vízilabda ob I-ben.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.