Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 18. szerda, Auguszta

Kedvessyék kapták a 19 ezredik kedvezménykártyát

Újbuda   |   2018, május 22 - 14:45
Nyomtatóbarát változatSend by email

Már tizenkilencezer felhasználója van az Újbuda Önkormányzat által kibocsátott 60+ kedvezménykártyának. Legutóbb a Kedvessy házaspár vette át a népszerű plasztik kártyát.

Évente több mint ezer darab 60+ kártyát igényelnek Újbudán – mondta a tizenkilencezredik kedvezménykártya átadásakor Hoffmann Tamás polgármester. Az önkormányzat így is támogatja az idős korúakat, akik ezáltal kedvezményesen vagy akár ingyenesen tudják igénybe venni a kerületi szolgáltatásokat. Ezek a sport- és kulturális események, valamint számítógépes- és nyelvtanfolyamok lehetőséget adnak a tanulásra, az egészség megőrzésére, illetve új barátságok, kapcsolatok kialakítására is.

A tizenkilencezredik 60+ kedvezménykártyát a Kedvessy házaspár vette át. A férj gyermekkorától a kerületben él, a feleség harminc éve. Kedvessyné Kovács Katalin szerint a Újbuda Önkormányzata „rendkívül intelligensen” áll a fiatalok és idősek mindennapjaihoz, hiszen nem csak programok kavalkádjával gondoskodik a hasznos kikapcsolódásról, a közlekedés, a közösségi kertek, a sport- és kulturális események tartalmas szórakozást ígérnek.

Toldi Tamás, a kerület idősügyi referense megjegyezte: kedvezménykártya tulajdonosnak lenni kiváltság, sokkal inkább az identitás része, hiszen az idősödés nem egyenlő a betegségekkel és nem csupán szociális kérdés. Ezért is dolgozta ki az önkormányzat az idősek életminőségét javító, közéleti szerepét és érdekeinek érvényesítését támogató Újbuda 60+ programot. Az érintettek ugyanis tapasztalatukkal, tudásukkal, a kerület múltjának tanúiként, olyan értéket képviselnek, amelyek méltán teszik őket minden közösség megbecsült tagjaivá.

A 60+ kártyát nem csak programokra, tanfolyamokra lehet felhasználni, hanem várláshoz is minden olyan újbudai üzletben, ahol az látható "Idősbarát Vállalkozás – Újbuda" matrica. A programban résztvevő vállalkozások száma meghaladja a kétszázat, a lista folyamatosan bővül. A névre szóló kedvezménykártya térítésmenetesen igényelhető a hatvanadik életév betöltése után, egyetlen feltétel csupán, hogy az igénylő rendelkezzen állandó lakóhellyel a kerületben. A kártyával kizárólag annak tulajdonosa vásárolhat, a kártyát átruházni nem lehet.

T. K.