Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Készülnek a Budai XI-es triatlonisták az Ironmanre

Újbuda   |   2014, május 7 - 00:00Nyomtatóbarát változatSend by email

Gőzerővel folyik a felkészülés az augusztusi Ironman 70,3 triatlonversenyre. A féltávú, azaz 1,9 kilométer úszásból, 90 kilométer kerékpározásból és 21,1 kilométer futásból álló versenyt részben a Kopaszi-gátra szervezi az amerikai World Triathlon Corporation.

A Kopaszi-gát több olyan nemzetközi sporteseménynek adott már otthont, amelyen a Budai XI. SE triatlonistái hazai pályán versenyezhettek. Ilyen volt például 2009-ben a Duatlon Európa Bajnokság, illetve 2010-ben az Aqatlon és Triatlon Világbajnokság is.

Idén augusztusban azonban igazi sporttörténeti triatlonos csemege lesz a területen. Az amerikai WTC (World Triatlon Corporation) rendezésében IRONMAN 70.3 távú versenyen bizonyíthatják edzettségüket Budai XI. SE versenyzői, képviselve egyesületüket és a kerületet.

A féltávú verseny 1,9 kilométer úszásból, 90 kilométer kerékpározásból és 21,1 kilométer futásból áll. A rendezvényre a mellékversenyekkel együtt összesen 4000 indulót, köztük 2500 külföldi versenyzőt várnak.

Budai XI. SE

 Készülnek a Budai XI-es triatlonisták az Ironmanre