Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Koko a B32-ben

Újbuda   |   2016, április 27 - 12:08
Nyomtatóbarát változatSend by email

Kovács “Koko” István olimpiai-, európa- és világbajnok sportoló volt az Újbudai Kulturális Szalon vendége április 26-án a B32 Galéria és Kultúrtérben. A beszélgetésbe az ikonikus sportlegenda mellett Hoffmann Tamás polgármester és Simicskó István, a kerület országgyűlési képviselője is bekapcsolódott.

Kovács “Koko” István izgalmas életútjának felelevenítése mellett, szó esett a sportról, a mozgás népszerűsítéséről valamint a 2024-es budapesti olimpiai pályázatról is. Kovács István szerint egyelőre korai az esélylatolgatás, de bizakodásra ad okot, hogy a jelenlegi pályázat lehetővé tette, hogy kisebb országok is egyenlő eséllyel indulhatnak a 2024-es olimpia megrendezésének jogáért. Hoffmann Tamás polgármester kiemelte, hogy egy ilyen méretű világrendezvény hatalmas sportéleti és infrastrukturális fejlődést eredményezhet, amelyből Újbuda is örömmel venné ki a részét. Hozzátette: a jövőre megrendezésre kerülő két nagyszabású sportesemény a vizes-, és a judo világbajnokságnak is lesznek helyszínei a kerületben.

Simicskó István kiemelte, Kovács „Koko”István sportolói múltja során mindig úgy edzett, hogy az előírt edzésterven kívül, mindig rádolgozott arra, amit edzői elvártak tőle. Szerinte emiatt válhatott Koko sikeres sportemberré és igazi példaképpé, olyanná, aki napjainkban is bizonyítja, hogy életkortól függetlenül bárki megtalálhatja örömét a testmozgásban.

A neves ökölvívó különleges és vicces epizódokat is felemlített sportkarrierjéből a kiváló hangulatú esten.

D. B. S.