Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
március 29. vasárnap, Aguszta

Koronavírus - fontos a gyakori kézmosás és a higiénés szabályok betartása

Újbuda   |   2020, január 30 - 15:03
Nyomtatóbarát változatSend by email

A gyakori kézmosás és a higiénés szabályok betartása pillanatnyilag az egyetlen védekezési mód a koronavírussal szemben - közölte a Semmelweis Egyetem (SE) csütörtökön a honlapján. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) tájékoztatása szerint a koronavírus a lappangási ideje alatt is fertőz, vagyis a körülbelül kéthetes tünetmentes időszakban is továbbadható.

Az SE közleménye szerint Magyarországon jelenleg nem kell tartania a megbetegedéstől azoknak, akik a közelmúltban nem jártak Kínában, vagy a velük egy háztartásban élők nem utaztak fertőzött országba.
Az egyetemen mintegy 400 távol-keleti hallgató tanul, köztük 52 kínai, akiknek a szorgalmi időszak megkezdése előtt ki kell töltenie egy részletes kérdőívet. Ez alapján dönthető el, mekkora a kockázata annak, hogy valamelyikük hordozhatja a vírust. Ha ez felmerül, de a hallgató tünet- és panaszmentes, kéthetes járványügyi megfigyelés alá vonja az egyetem, míg egy esetleges fertőzés tüneteinek jelentkezésekor az Egyesített Szent István és Szent László Kórházba szállíttatják a beteget.
Rámutattak, a betegség kezdeti tünetei nem különböznek a felsőlégúti vírusfertőzések, például az influenza tüneteitől. Ha valakinél a hirtelen kialakuló, több napig tartó lázas állapot és a felsőlégúti panaszok mellett köhögés és nehézlégzés jelentkezik, valamint a közelmúltban ő vagy hozzátartozója járt a vírussal fertőzött országokban, az Egyesített Szent István és Szent László Kórházban jelentkezhet.
Mint írták, a koronavírus nem új jelenség, egyes fajtáit már az 1960-as években kimutatták felsőlégúti tünetektől szenvedő betegeknél, nevüket pedig elektronmikroszkópos képükről kapták, mivel a naphoz hasonló koronával rendelkeznek. A kórokozó hat törzse fertőzheti meg az embert. A betegség általában gyakori, és az egyszerű megfázáshoz hasonló, felső- és alsólégúti, esetleg bélrendszeri tünetekkel jár, az egészséges immunrendszer pedig gyorsan legyőzi.
Az új humán koronavírustörzs 2019 decemberében jelent meg Vuhanban, január 8-án azonosították. Azóta mintegy 100 ember halálát okozta. A vírusok ellen nincs gyógyszer, nem alkalmazható ellene antibiotikum, a szakemberek jelenleg az oltóanyag kifejlesztésén dolgoznak - áll a közleményben.
Az ELTE szintén a honlapján közölte csütörtökön, hogy a heveny légúti megbetegedések megelőzésére szolgáló higiénés rendszabályok betartása a legfontosabb. "Mossanak gyakran kezet, kerüljék beteg emberekkel történő kontaktust, betegen ne menjenek közösségbe" - írták.
Hozzátették, a tömegközlekedési eszközök használatát követően, oktatási épületbe vagy szállásra betérve azonnal bő meleg szappanos vízben kezet és arcot kell mosni. Repülővel utazók használjanak a szájat és környékét fedő védőmaszkot.
Azokat a hallgatóikat és munkatársaikat, akik Kínába terveznek utazni arra kérték, figyeljék az egészségügyi világszervezet, a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlásait, valamint a külügyminisztérium és a konzuli osztályok tájékoztatásait. Akik az elmúlt napokban tértek vissza Kínából, különösen annak Hupej tartományából, vagy a közeli napokban térnek vissza onnan, két hétig maradjanak távol a közösségi alkalmaktól, figyeljék saját egészségi állapotukat és magas láz, légúti tünetek panasza esetén forduljanak a Dél-pesti Centrum Kórház kijelölt ellátó helyére, a Szent László Kórházba és jelezzék, hol jártak - áll a közleményben. MTI

Címkék: 
LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Hétvégén óraátállítás  

A nyári időszámítás kezdete idén március 29-ára esik, amikor hajnali 2 órakor kell a mutatókat 3 órára igazítani.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.