Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Korrekt, de kemény ellenzéki politika

Újbuda   |   2016, november 3 - 13:44Nyomtatóbarát változatSend by email

Szeretném, ha a zivataros nagypolitika mellett legalább a kerületi közélet visszatérhetne ahhoz a gyakorlathoz, ami a rendszerváltás után jellemezte a helyi politikát, amikor a két oldal között volt párbeszéd, legalább az alapvető ügyekben konszenzusra törekedtek a pártok - mondta lapunknak Hintsch György, az MSZP-frakció új vezetője.

Azon fogunk dolgozni, hogy a helyi politika felülemelkedjen a pártpolitizáláson, és az itt élők érdeke legyen az elsődleges! A jó és a kerület érdekeit szolgáló döntéseket támogatni fogjuk, és azt várjuk el a többségtől is, hogy ne azt nézzék, hogy egy javaslat honnan jön, hanem, hogy mi a tartalma. Önkormányzati politikánk prioritása a szociális terület, a nehezebb körülmények között élők megsegítése, itt mindenképpen nyitottabb hozzáállást várunk el a javaslatainkkal kapcsolatban - mondta lapunknak Hintsch György, az MSZP-frakció új vezetője.

Az MSZP–DK-frakció a jövőben is párbeszédre fog törekedni Újbuda érdekében, de legalább ilyen fontos feladatunk lesz, hogy szükség esetén rámutassunk a kerületi vezetés hibáira, rossz döntéseinek következményeire, a be nem váltott kampányígéretekre valamint a közpénzekkel való felelőtlen gazdálkodásra.

A választásokhoz közeledve nemcsak az önkormányzati munkában, hanem egy reális és szakszerű program kidolgozásában is együttműködésre törekszünk a többi ellenzéki párttal. A következő választásra ugyanis nemcsak a tagadásra épülő politikával, hanem egy jó programmal, hiteles szereplőkkel szeretnénk alternatívát nyújtani a kerület lakosainak.

Újbuda