Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Köszönet a nőknek

Újbuda   |   2019, március 8 - 17:00Nyomtatóbarát változatSend by email

Régi hagyomány Újbudán, hogy a nemzetközi nőnapon a kerület vezetői virággal kedveskednek az itt élő szépkorú hölgyeknek.

Március 8-án délelőtt Simicskó István országgyűlési képviselő, Hoffmann Tamás polgármester, Molnár László alpolgármester, valamint a helyi önkormányzati képviselők a kerület hat helyszínén köszöntötték fel a nőnap alkalmából a szebbik nem tagjait.

– A nőknek köszönhetjük a létezésünket, a nők varázsolnak egy fészekből otthont, és a nőktől kapjuk életünk legszebb ajándékait, emberi sorsunk legnagyobb kincseit, a gyermekeinket is. Ezért fontos, hogy egy évben legalább egy alkalommal kifejezzük hálánkat irántuk – emelte ki Hoffmann Tamás a Polgármesteri Hivatal dísztermében rendezett ünnepségen. Simicskó István hozzátette: a férfiaknak az idők kezdete óta feladatuk, hogy védelmezzék és szeressék a nőket, és ezáltal a férfiak nem csak erősebbé, de jobb emberré is válnak.

A kerület vezetői egy-egy korallvirágot nyújtottak át a hölgyeknek, majd a köszöntőket mindenütt zenés szórakoztató műsor követte. A Polgármesteri Hivatalban Szalóki Ági, Gryllus Vilmos és Gryllus Dániel adott koncertet, a Gazdagréti Közösségi Házban Hajdu László, az Őrmezei Közösségi Házban a Vadrózsák Néptáncegyüttes, az Albertfalvi Közösségi Házban a Petőfi Musical Stúdió, a Kelenvölgyi Közösségi Házban az Ethno sanzon, a Kelen Civil Közösségek Házában pedig Vadász Gábor színművész lépett fel az összesen több mint hatszáz résztvevő előtt.

(Újbuda)