Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 15. vasárnap, Valér

Középpontban a határon túliak

Újbuda   |   2018, február 20 - 10:06
Nyomtatóbarát változatSend by email

Németh Zsolt országgyűlési képviselőt, Bayer Zsolt újságírót, valamint a két szomszédos kerület, Újbuda és Budafok-Tétény polgármesterét, Hoffmann Tamást és Karsay Ferencet látta vendégül az Újbudai Polgárok Egyesülete a Fonó Budai Zeneházban.

– Az egyesület rendszeresen szervez közéleti fórumokat és közös kirándulásokat, kiállításokra látogatnak, filmklubot és könyvbemutatót is tartanak – tájékoztatta lapunkat Kerékgyártó Gábor önkormányzati képviselő. Hoffmann Tamás polgármester elmondta: örömmel tett eleget a felkérésnek, mivel az ilyen kötetlen beszélgetéseken alkalom nyílik rá, hogy a résztvevők megosszák történeteiket a hallgatósággal, így az érdeklődők más oldalukról is megismerhetik őket.

A fórum egyik fő témája a határainkon túl élő honfitársaink sorsa volt. Németh Zsolt megemlítette, hogy már egészen fiatalon rendszeresen járta az erdélyi és moldvai falvakat, gyűjtötte az ott fellelhető néprajzi kincseket, népdalokat. Az országgyűlés külügyi bizottságának elnöke megemlékezett a közelmúltban elhunyt neves népdalgyűjtőről, Kallós Zoltánról is, akihez személyes ismeretség fűzte.

A rendezvényt mintegy kétszáz érdeklődő kísérte figyelemmel. A résztvevők a helyszínen aláírhatták a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezést is, amely az Európában élő őshonos nemzeti közösségek, köztük a határon túl élő magyarság helyzetének javítását szeretné elérni az Európai Unióban.

(D. B. S.)

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Ingyenes az MNB bankjegyfelismerő applikációja  

Ingyenesen letölthető az az új applikáció, amely segítségével bárki megállapíthatja, hogy valódi-e a nála lévő bankjegy. Kiemelte, majdnem 500 millió bankjegy van forgalomban Magyarországon, ebből pedig kevesebb mint ezer lehet a hamis. Az MNB bankjegycsere programjának része a ForintApp alkalmazás.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.