Újbuda Önkormányzata három éve határozott arról, hogy a korábbinál nagyobb hangsúlyt fektet a közlekedésbiztonság oktatására. Kezdetben, a legkisebbekre fókuszálva, a kerület állami fenntartású óvodái kapták meg a biztonságos ovi címet, az óvodapedagógusok pedig eszközöket kaptak a közlekedési ismeretek oktatásához.
A közlekedési családi napot második alkalommal szervezték meg Újbudán. Az ötletgazda Molnár László alpolgármester számára öröm, hogy a rendőrség és a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) nyitott volt a kezdeményezésre és önálló programelemekkel készültek. A gyerekek megtalálták ismereteikben azt a hiányosságot, amit fejleszteniük kell. Hoffmann Tamás polgármester szerint fontos, hogy a gyerekek felkészüljenek a lehetséges veszélyhelyzetekre, amelyekhez játékos feladatok nyújtottak segítséget számukra. Király Nóra közbiztonságért felelős alpolgármester úgy véli: nem lehet elég fiatal korban felhívni a gyerekek figyelmét a biztonságos közlekedésre.
A KTI sátrában a gyerekek játszva tanulhattak, a szülők pedig közlekedésbiztonsági tesztet tölthettek ki. Berta Tamás a KTI központvezetője szerint sokan szembesültek hiányosságaikkal a biztonsági szabályok terén, de minden kitöltőt megjutalmaztak eredménytől függetlenül. A gyerekeknek egy minivárosban kellett valóságos szituációkban megoldaniuk feladatokat, például egymást kikerülniük.
Liskány Csaba rendőrkapitány elmondta: Újbudán fontos a gyerekek biztonsága, ezért a rendőrség saját programokkal vesz részt a kerületi rendezvényeken, amelyekről igen jó visszajelzéseket kapnak.
Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő elmondta: a Közlekedésbiztonsági nap az Újbudai Ősz egyik szabadtéri rendezvénye volt, ám ezzel nem értek véget a kerületben a fesztiválok.
H. S.