Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 20. péntek, Friderika

Közmeghallgatást tartottak az 1-es villamosról

Újbuda   |   2014, április 18 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email
Az 1-es villamos meghosszabbításának és Budára hozatalának terve évek óta napirenden volt, most viszont valóban Újbudára értek a vonal felújítási és építési munkálatai. A kerületben ezért több helyen változott a közlekedési rend: az autósoknak sávlezárásokkal és alternatív útvonalakkal kell számolniuk. A Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség a frissen elkészült előzetes környezeti hatásvizsgálattal kapcsolatban közmeghallgatást tartott.

Az 1-es villamos felújításának első üteme a Bécsi úti végállomástól a Rákóczi-híd budai hídfőig tart. Közben a híd pesti hídfőjétől a villamos vonalat is meghosszabbítják a Szerémi úton át a Fehérvári útig. Az előzetes vizsgálati dokumentációt készítő cég szakemberei a közmeghallgatáson ezúttal az 1-es villamos Fehérvári út és Kelenföld pályaudvar közötti tervezett szakaszát és a környezeti elemekre gyakorolt hatásokat ismertették.

A tervek két műszaki tartalommal készültek. A villamost ennek értelmében a Kelenföldi pályaudvarig vezetik át, kiegészítve a Bartók Béla úti pályaátkötéssel. Az összeköttetés eredményeként a 19-49-es villamosokat ki lehet vezetni az Etele térre, így a villamosok között könnyebb lesz az átszállás. A BKK szakemberei arról tájékoztatták a lakosságot, hogy az 1690 méteres pályaszakasz végig az út közepén halad majd, mellette kerékpár- és parkoló sáv lesz. Az összekötő szakasz hossza 600 méter lesz, a Vasút utcában és a Bartók Béla úton pedig további parkolóhelyeket is kiépítenek. Az 1-es vonal különlegessége, hogy az egész szakaszon zajcsillapított füvesített vasúti pályát telepítenek.

A környezeti hatásvizsgálat megállapította, hogy a talaj-, és vízvédelem szempontjából a pályaépítés kevés szennyező anyag kibocsájtással jár, kialakítása és működtetése jelentős környezeti kárt nem okoz. A környezetvédelmi engedélyezésre váró építkezés során a Tétényi út-Etele út közötti fasort kivágják, hiszen a megvalósíthatósági tervek szerint a villamos pálya középnyomtávon történő kiépítése a legmegfelelőbb megoldás. A fák pótlásáról pedig külön eljárásban fog dönteni a megfelelő hatóság. A zajvédelmi szakértő arról számolt be, hogy - mint minden építkezés - ez is okoz némi kellemetlenséget a környéken élőknek, de igyekeznek a minimálisra csökkenteni a zajterhelést. A rezgéscsökkentett pálya az átlagnál alacsonyabb zajszintet garantál és a levegő tisztaság is javul majd a lecsökkent autóforgalom miatt - hangzott el a beszámolón.

Az elektronikus úton közzétett kérelem és mellékleteinek elérési helye: http://kdvktf.zoldhatosag.hu/content/kkcs/15810_1_2014.zip . A lakosság az előzetes vizsgálati dokumentációval kapcsolatban észrevételeket 2014. április 25-ig tehet közvetlenül a Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőségnek címzett levélben (1447 Budapest, Pf. 541.).

T.D. - ÚjbudaTV

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.