Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

Köznevelési konferencia Újbudán

Újbuda   |   2019, november 27 - 14:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Szent Imre Gimnázium dísztermében november 26-án tartották meg a 12. Újbudai Köznevelési Konferenciát, amely idén a digitális világ hatásaival foglalkozott. A XI. kerület kisgyermeknevelőit, óvodapedagógusait, tanítóit, tanárait Orosz Anna alpolgármester, Simicskó István és Molnár Gyula országgyűlési képviselő köszöntötte.

Orosz Anna megnyitóbeszédében elismerően nyilatkozott az újbudai pedagógusokról, hangsúlyozta, hogy az oktatást hivatásul választókra óriási felelősség hárul. – A rendkívüli tempóban fejlődő világban komoly kihívás felvenni a ritmust, de a pedagógusoknak képesnek kell lenniük erre, hogy a felnövekvő generációk számára iránymutató személyiségek maradhassanak, így segítve nevelésüket – fejtette ki az alpolgármester.

Simicskó István szerint nem elegendő a tudás átadása, az intelligencia fejlesztése. – Az empátiára is meg kell tanítani a következő nemzedékeket, hogy egymásra odafigyelve építsék közösségeiket, a jövőt – hangsúlyozta az országgyűlési képviselő.

Molnár Gyula a pedagógusok méltatásakor kiemelte: bölcsen és határozottan kell eligazodniuk és rendet tartaniuk a változó világban, miközben meg kell felelniük a követelményeknek, a szülők és a fenntartók elvárásainak. – Önöknek a múlt tankönyveiből a jelenben kell megtanítani a jövőt a gyerekeknek – hangsúlyozta az országgyűlési képviselő.

A résztvevők meghallgathatták Tari Annamária klinikai pszichológus, pszichoterapeuta előadását az online tér hatására végbemenő érzelmi változásokról, valamint az oktatásban, illetve az óvodai nevelésben megjelenő agresszió és a tehetetlenség érzésének kezeléséről.

Az önkormányzat támogatásával megrendezett konferencián fellépett a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola, AMI és Zenei Szakgimnázium fúvós kvintettje, a lebonyolításban segítséget nyújtottak az Újbudai József Attila Gimnázium 9. D osztályos diákjai. Az eseményen jelen volt Hományi Tamás Márton, a Dél-budai Tankerületi Központ igazgatója is. A konferenciára a X., a XIII. és a XXII. kerületből is érkeztek pedagógusok.

 

Az Újbuda Önkormányzata, a KözPont Újbudai Kulturális, Pedagógiai és Média Kft., az Újbudai Pedagógiai Iroda, az Újbudai Igazgatók Közössége és az Újbudai Óvodavezetői Munkaközösség által rendezett eseményen polgármesteri dicséretben részesült Gazdagné Boda Emőke, az Újbudai Pedagógiai Iroda korábbi igazgatóhelyettese, aki Őrmezőn az általános iskolában is igazgatóhelyettesként dolgozott nyugdíjazásáig. Több olyan kerületi pedagógusnak, illetve pedagógiai munkát segítő kollégának is köszönetet mondtak, aki ebben a tanévben vonul nyugdíjba. Steixnerné Strausz Ildikó óvodavezető, Tóth Lászlóné óvodatitkár, Brundáné Szalay Mariann és Varga Éva munkaközösség-vezetők mellett Gazdagné Boda Emőke, Radnótiné Zalamek Ibolya, Saxné Tóth Gabriella, Tolnayné Darányi Éva igazgatóhelyettesek vehették át a csokrokat és ajándékokat a kerület vezetőitől.

 

D. B. S.