Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Kreatív pályázat indult az ELEVEN Tavasz fesztiválon

Újbuda   |   2016, április 18 - 14:32Nyomtatóbarát változatSend by email

Virágba borul a Bartók Béla Boulevard (BBB) és környéke az ELEVEN Tavasz összművészeti fesztivál bevezető programjaként. A”Fogadj örökökbe egy kiskertet” kreatív alkotói pályázat során diákcsapatok készítenek miniatűr kerteket, amelyeknek kulturális terek adnak majd otthont. A pályázat célja, hogy kreatív és játékos módon hozza közelebb a fiatalokhoz a BBB szellemiségét.

Több mint 50 iskolás csapat jelentkezett a „Fogadj örökbe egy kiskertet” kreatív alkotói pályázatra; összesen 37 alkotás valósul meg 19 különböző helyszínen. A feladat szerint egy virágosládát kell élettel megtölteni, a kompozíciónak tükröznie kell az adott hely hangulatát és megeleveníteni a Bartók Béla Boulevardhoz kötődő életérzést. A csapatokat agyagtál, festék és virágok várják a kiválasztott helyen.

Néhány kiskert már elkészült, például a Bor és Kézműves Üzlet részére készített életteret borosládába álmodta meg a készítő csapat. Szászi Johanna, a program önkéntes koordinátora szerint művészi vonatkozás mellett környezetszépítő hatása is jelentős a kezdeményezésnek. - A fiatal generáció a program által jobban megismeri a BBB helyeit, és reményeink szerint visszajárnak majd gondozni, felpezsdítve ezáltal az egész környéket – mondta.

A virágos „kertek” folyamatosan készülnek és kerülnek az örökbefogadó porták elé. A legjobb alkotásokat május 7-én, szombaton díjazza a zsűri. Az értékelésen a következő szempontokat veszi figyelik: egyedi megoldások és esztétikai elemek használata, az inspirációt nyújtó kreatív tér felismerhetősége az alkotásban. Az eredményhirdetést a Danubius Gellért Hotelben tartják május 7-én.

Újbuda