Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Kullancshelyzet: veszélyben a szülők

Újbuda   |   2017, június 20 - 14:27Nyomtatóbarát változatSend by email

Egyre több szülő dönt úgy, hogy védőltást adat be gyermekének a kullancs által terjesztett vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás (kullancsencephalitis) ellen. A gyermekekhez képest azonban a felnőttek körében gyakoribb a betegség előfordulás.

Szakorvosok ismét felhívják a figyelmet, hogy hazánkban és több környező országban, kedvelt nyári úticélokon sok a fertőzött kullancs. A kullancs által terjesztett vírusos agyvelőgyulladás szövődménye pedig komoly fizikai és szellemi károsodás is lehet. A már kialakult betegség ellen nincs gyógyszer, de a védőoltás hatékony védelmet adhat. Dr. Vajer Péter családorvos szerint sokan még ma is a gyermekkorhoz társítják a védőoltásokat, pedig az influenza, valamint a kullancsencephalitis elleni oltást felnőttkorban is érdemes komolyan venni. Az immunizálás három adag oltással történik, ezt követően ismétlő oltásokra van szükség.

Hazánkban a betegség előfordulása csökkenő tendenciát mutat, ám Ausztria, Szlovénia, Szlovákia, illetve Horvátország egyes északi régiói is fertőzöttek. Néhány uniós országban drámaian megnőtt a kullancsencephalitis előfordulása, Németországban például az ezredforduló után megduplázódott az esetszám. Magyarországon magas rizikójú terület Zala, Somogy, Tolna, Baranya, Vas és Veszprém megye, északon elsősorban Nógrád és Borsod megye, illetve az Északi-középhegység.

Kullancsencephalitis fertőzésből éves szinten mintegy 10-12 ezer esetet regisztrálnak világszerte, de orvoshoz általában csak azok kerülnek, akiknél kialakul a betegség központi idegrendszeri gyulladással járó második fázisa is. Míg az első fázis csak lázzal és izomfájdalmakkal jár, a betegek egyharmadánál kialakuló második szakaszban súlyos tünetek jelentkeznek: tarkómerevség, magas láz, koordinációs zavarok, heves fejfájás, hányás, szédülés, eszméletvesztés. A betegség általában 2 hét alatt lezajlik, a páciensek fele szövődménymentesen gyógyul, de a maradványtünetek másoknál a fizikai, illetve szellemi teljesítőképesség enyhébb vagy kifejezetten jelentős csökkenését okozzák. Gyermekkorban gyakori a jóindulatú lefolyás. Az enyhébb szövődmények között lehet visszatérő fejfájás, memóriazavar, görcshajlamra utaló EEG-eltérések. Az izombénulás és az egyéb súlyos maradványtünetek olyannyira életre szólóak lehetnek, hogy a kórházból távozott betegek harmada-fele kénytelen feladni tanulmányait, addigi munkahelyét.

Az első oltást követő 1-3 hónap múlva kell beadatni a másodikat, majd oltóanyagtól függően újabb 5-12 hónap, illetve 9-12 hónap elteltével a harmadik oltást. Ahhoz, hogy a védettség hosszú távon fennmaradjon, egy oltás nem elég, a teljes alapimmunizálási sort be kell adatni. Erre először a harmadik oltást követő 3 év múlva kerül sor, a további emlékeztető oltások időpontja az oltóanyagtól és életkortól függően eltérő.

Újbuda