Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 24. péntek, Gellért, Mercédesz

Lakossági tájékoztatő az épülő sportparkról

Újbuda   |   2020, augusztus 17 - 16:02
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Nagyszeben tér melletti park átalakításának részleteiről tájékoztatta a gazdagrétieket augusztus 6-án Bedő Dávid önkormányzati képviselő, a Főkert Zrt. képviselői, valamint Gadó György Pál, a főváros természetvédelmi szakreferense.

 A Főkert Zrt. állami beruházásból, a Budapest Sportfőváros projekt részeként több fitneszparkot alakít ki a kezelésében álló zöld területeken. Újbudán ilyen beruházás volt a Függetlenségi park és az Egyetemisták parkja, amelyet a sporteszközök mellett telefontöltésre képes okospaddal, ingyenes wifivel, csomagmegőrzővel, ivókutakkal, nyilvános vécékkel láttak el. A harmadik újbudai sportpark a Nagyszeben tér feletti zöld területen lenne, ám az itt élők közül ezt többen ellenzik. A projekt közösségi tervezésben zajlik, 2019 nyarán és 2020 januárjában is tartottak lakossági fórumot, amelynek eredményeként módosították a terveket. Sokakban azonban most felháborodást váltott ki, hogy a Főkert hét fát menthetetlennek nyilvánított és kivágásra ítélt. Többen sérelmezték azt is, hogy a parkot az elmúlt napokban a biztonsági előírások miatt körbekerítették, így a lakótelepen élők nem látogathatják a nyári melegben. A rehabilitációt ellenzők közel 200 aláírást gyűjtöttek pár nap alatt. Azzal érvelnek, hogy a környéken már több sportolásra alkalmas park van, a szóban forgó terület az egyetlen olyan egybefüggő zöld rész Gazdagréten, ahol nincs kiépített infrastruktúra, és ezt sokan szeretik az itt lakók közül. Bedő Dávid a tájékoztató után elmondta, úgy érzi, sok kételyt sikerült eloszlatni, a szakemberek számos kérdést megválaszoltak, és bízik abban, hogy amikor a közeljövőben átadják a felújított parkot, már mindenki örömét leli benne. A képviselő további egyeztetést kezdeményezett a lakosok tárgyaló delegációja és a Főkert között, szerinte még lehet módosítani az átalakítás egyes elemeit, noha a beruházás már elkezdődött. – A területen 35 olyan fa van, amelyet a beruházás idejére kalodáztak, védenek, és a helyükön maradnak – emelte ki a Főkert osztályvezetője, Biró Borbála. Hét fát a tervek szerint átültetnek, további hetet azonban balesetveszélyesnek ítéltek a szakmérnökök. A Főkert lehetővé teszi az itt élőknek, hogy a kivágásra ítélt fákat újra megvizsgálják, akár független szakértők bevonásával. Biró Borbála azonban hozzátette: a másfél évvel ezelőtti vizsgálat óta az érintett fák állapota nem javult. A szakmérnökök is meg akarják menteni, amit lehet, a park rehabilitációját úgy tervezték meg, hogy kizárólag azokat a fákat kelljen eltávolítani, amelyek a parkban tartózkodókra kockázatosak lehetnek. Az osztályvezető megígérte, hogy ideális méretű, szép fákkal pótolják a balesetveszély miatt kivágottakat.
LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Időseket segítő okosmegoldást teszteltek  

Az idősek életében a kor előrehaladtával előbb-utóbb elindul a mentális hanyatlás folyamata; a memóriaromlás, a dezorientáció pedig számtalan veszélybe sodorhatja őket. Újbuda Önkormányzata az Interreg Central Europe finanszírozásával megvalósuló I Care Smart projekt részeként kreatív ötletpályázatot írt ki, amelyre időseknek szóló okosmegoldásokkal lehetett nevezni. Az egyik pályázó, a ForeStream az Újbudai Szociális Szolgálat épületében mutatta be időseknek szóló, kamerákra épülő rendszerét, amely képes egy személy lakáson belüli mozgásából következtetni arra, hogy az illető elindult-e a mentális hanyatlás útján.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.