Adókedvezmények közül legtöbb embert a családi kedvezmény érint, amit tavaly óta az alacsony keresetűek is kihasználhatnak, hiszen, ha az adóalap kevesebb, mint a kedvezmény, a járulékokból érvényesíthető a különbözet. A családi kedvezményről az eltartott családtagok felsorolásával kell nyilatkozni. Közülük meg kell jelölni a kedvezményezett eltartottakat, akik után a családi pótlék jár, mert ők egyben a családi kedvezményre jogosító családtagok is.
A nyilatkozathoz segít a NAV honlapján (www.nav.gov.hu) elérhető családikedvezmény-kalkulátor, amellyel egyszerűen kiszámítható, hogy a rendszeres bérjövedelemből mekkora adóalap-, illetve járulékkedvezményhez juthatnak a családok. A kalkulátor mellett az is szerepel, hogy kik jogosultak a kedvezményekre és mely családtagok számítanak eltartottnak, illetve kedvezményezett eltartottnak.
Ugyancsak adóalap-kedvezmény jár azoknak a pároknak, ahol legalább az egyik fél az első házasságát köti, illetve kötötte idén. Az adóalapból vonható kedvezmény (havi 31250 forint) két évig jár és 5 ezer forinttal emeli a nettó bért havonta.
Idén 5250 forint úgynevezett személyi kedvezményben részesülnek havonta az adóból azok, akik súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségben szenvednek vagy rokkantsági járadékban illetőleg fogyatékossági támogatásban részesülnek. A kedvezményekről év közben is lehet nyilatkozni, ha a jogosultság nem januártól áll fenn.
Az Index.hu-n olvasható, hogy akik tavaly az interneten adták be az szja-bevallásukat, azoknak az ügyfélkapus tárhelyükre, másoknak postán küld levelet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) arról, hogy milyen teendők vannak a mostanában aktuálissá váló adóbevallással és hogy milyen határidőkre kell figyelni. Február 2-áig tölthetik ki a munkavállalók azt a dokumentumot, amelyben a munkaadót kérik meg a 2014-es adóbevallás elkészítésére. Viszont úgy is dönthetnek, hogy az adóhivatalt bízzák meg az adminisztrációval, az ehhez szükséges nyilatkozatot február közepéig kell beküldeni.
Újbuda