Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Ma van a Föld Napja – Tegyünk érte közösen!

Újbuda   |   2021, április 22 - 10:27
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Föld Napját először 1970-ben rendezték meg azzal az üzenettel, hogy ma kell tenni a holnapunkért, jövőnkért annak érdekében, hogy a Föld minél tovább egy élhető bolygó maradjon valamennyi élőlény számára.

Az emberiség túlterjeszkedett és túlfogyasztott. Életmódunk elnyomja a vadvilágot, táplálkozási szokásaink csökkentik a biológiai sokszínűséget. Sebezhetőségünkre figyelmeztet a koronavírus-járvány is, ami miatt idén csak digitális formában lehet megtartani a Föld napi rendezvényeket.Újbuda számára nem csak ezen a napon, de egész évben fontos a környezetvédelem.
A kerület vezetése kiemelten kezeli helyi klímavédelmi stratégiák megvalósítását, a természet, az élővilág és a természetes vizek védelmét. Ezért dolgoznak azon, hogy minél több háztartásban hatékonyan megvalósuljon a szelektív hulladékgyűjtés, és kerületi szinten a korszerű hulladékkezelés. Ezért támogatják az alternatív közlekedési formákat, fejlesztik a kerékpárutakat.
Újbuda Önkormányzata idén egy júniusig tartó környezetvédelemi kampányt indít, melynek részleteiről folyamatosan beszámolunk.