Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Mága Zoltán koncertjével köszöntötték az adventet az idősek

Újbuda   |   2018, december 5 - 16:29Nyomtatóbarát változatSend by email

Idén is Mága Zoltán koncertjével ünnepelték az adventet a kerület idősei. Az eseményre, amely a 60+ Programnak köszönhetően jött létre, saját ellátottjait és az Újbudai Idősek Háza tagjait hívta meg az Újbudai Szociális Szolgálat (USZOSZ). A koncertnek a TEMI Fővárosi Művelődési Ház adott otthont.

Újbuda hat idősek klubjának nappali, demens, pszichiátriai ellátásban és az étkeztetésben részesülő tagjai, valamint az Újbudai Idősek Háza lakói vettek részt az önkormányzat 60+ Programjának keretében szervezett adventi koncerten. A TEMI Fővárosi Művelődési Házban – több éves hagyományt követve – Mága Zoltán és zenekara játszott, a rendezvényen Hoffmann Tamás polgármester is ellátogatott. Köszöntőjében emlékeztetett, hogy a Prima Primissima-díjas és számos egyéb elismeréssel kitüntetett hegedűművész nem csak a jeles alkalmakkor jön Újbudára, hanem az önkormányzattal együttműködve több iskolában tart zenei foglalkoztatást.

Molnár László alpolgármester a koncert adta élményre hívta fel a figyelmet. Szerinte az advent az ünnepi készülődésről, a szeretetről és az összetartozásról szól, így ezekben a hetekben még fontosabb, hogy az egyedül karácsonyozó idősebbek közösségi élményekkel gazdagodjanak.

T. K.