Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
január 20. csütörtök, Fábián, Sebestyén

Magyar Örökség-díjas a védőnői szolgálat

Újbuda   |   2014, december 17 - 14:55
Nyomtatóbarát változatSend by email

Újbudai védőnők is megkapták a jövőre száz esztendős védőnői szolgálat Magyar Örökség-díj elismerést. Az eredeti díszoklevél másolatát Király Nóra önkormányzati képviselő egyenként adta át a Szent Kristóf Szakrendelőben.

Magyar Örökség-díjjal tüntette ki a Magyar Örökség és Európa Egyesület a Magyar Védőnői Szolgálatot. A díjat a szellemi örökség elismeréseként ítélik meg a kor legjelentősebb teljesítményeinek elismeréseként. Az ezt tanúsító oklevelet és érmet korábban, 2013. szeptember 21-én a Magyar Tudományos Akadémián ünnepélyes keretek között adták át.

Magyar Örökség-díjas a védőnői szolgálat

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal mindig számíthatott a védőnőkre a megelőző ellátásban, a népegészségügyi feladatok megvalósításában, ezért döntött úgy a kerület vezetése, hogy valamennyi védőnőnek kifejezi tiszteletét azzal, hogy elkészíttetik számukra a díszoklevél másolatát.

Az átadó a Szent Kristóf Szakrendelőben zajlott december 17-én, melyen részt vettek a kerület aktív és nyugdíjas védőnői, valamint Király Nóra önkormányzati képviselő, Dr. Gercsák Márta kerületi tisztifőorvos és Dr. Kóti Tamás a Szent Kristóf Szakrendelő főigazgatója.​

H.L.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.