Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Márton-napi Borfesztivál a Gellért Szállóban

Újbuda   |   2016, november 9 - 15:12
Nyomtatóbarát változatSend by email

Számos borász kiállító mellett sörkóstoló, sajtkurzus, borvacsora, Lakosztályétterem és kettős Sunday brunch várja a VI. Márton-napi Borfesztivál látogatóit csütörtöktől vasárnapig a budapesti Hotel Gellértben.

Idén Szent Mártont, az újbor bíráját, a szőlősgazdák védőszentjét, valamint a gasztronómia védőszentjeit idézi meg a rendezvénysorozat: mások mellett a cseh sörök, a szakácsok, pincérek, az érlelt sajtok és a szőlőművesek védőszentjeinek mítosza ihlette a borfesztivál programjait - közölték az MTI-vel a szervezők.
Csütörtökön a februári Indoor Sörfesztivál beharangozójaként húsz kézműves sört lehet kóstolni a Gellért Sörözőben sörkorcsolyák kíséretében.
Pénteken a Bor és Piac válogatásában jelennek meg a boros kiállítók, míg szombatra a Bortársaság hívta meg a válogatott borászatokat, a gasztro kiállítók között pedig ott lesz a Lakatos Műhely, a Steamboo, a Bükki Sajt és a Zing Burger. Szirbek István művészettörténésszel bortörténeti, Katona Csaba történésszel sörtörténeti túrán vehetnek részt az érdeklődők, bebarangolva a szálloda lakosztályait.

Mautner Zsófia és Fűszeres Eszter lesznek a pénteki és szombati borvacsorák háziasszonyai, a főszereplők pedig az ország csúcséttermeinek képviselői, többek között a Gerbeaud, a Kistücsök, a Salon, a Tanti és a Gellért Söröző részvételével, míg Vajda Pierre étteremkritikus sajtkurzust moderál.
Pénteken és szombaton megnyílik a Gellértben a Lakosztályétterem, amely kiváló keretet ad Pesti István Michelin-csillagos séf és a French Wine Society Champagne Master képzésén végzett pezsgőszakértő, Túróczi Anett hatfogásos Champagne-vacsoraestjének.
A Márton-napi Borfesztivált először zárja kettős Sunday brunch, melynek során a műfaj legjobb budapesti éttermei - a Paris Budapest, az Araz, a Hilton, a Gundel, a Manna és a Panoráma - képviseltetik magukat, sőt a Gellért Sörözőben ott lesznek Budapest legjobb kifőzdéi is.
A rendezvénnyel kapcsolatos részletes információk a www.borfesztivalgellert.hu honlapon találhatók.

MTI