Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

MÁV: vonatközlekedés Kelenföld és Ferencváros között

Újbuda   |   2020, július 17 - 11:43Nyomtatóbarát változatSend by email

Pályafelújítás miatt több vonat indul Kelenföldről, a járatoknak módosul az idulása és a mentrendje is.

Pályafelújítás miatt július 18-án 10 órától szeptember 4-én 18 óráig a Keleti pályaudvar helyett Kelenföldről indulnak és oda is érkeznek Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalon a Railjet express vonatok, július 19-én 21 órától 23-áig a Budapest–Győr–Szombathely, illetve Sopron viszonylatú InterCity és G10 jelzésű vonatok, valamint július 20-tól 23-áig az EN462-es számú Kálmán Imre vonat. Több járat a megszokotthoz képest eltérő időpontban, vagy módosított menetrend szerint közlekedik.

Július 20-tól 23-ig a Székesfehérvár–Tapolca vonalon a 16906-os számú Tekergő gyorsvonat Tapolcáról Kőbánya-Kispestre 12:37-kor indul és módosított menetrend szerint közlekedik. Az 1972-es számú Tekergő vonat Kőbánya-Kispest helyett Kelenföldről indul 8:02-kor Tapolcára. A Tapolcáról 16:37-kor induló 1973-as számú Tekergő gyorsvonat Kőbánya-Kispest helyett Kelenföldig közlekedik.

Július 20-tól 23-ig a Budapest–Székesfehérvár vonalon az Ex16709-es számú, Záhonyból 4:59-kor Balatonszentgyörgyre induló Aranypart expressz, a 16906-os számú Tapolcáról 12:37-kor Záhonyba induló Tekergő, az Ex16706-os számú Balatonszentgyörgyről 14:37-kor Záhonyba induló Aranypart expressz módosított menetrend szerint közlekedik. Az Üllő–Kőbánya-Kispest–Martonvásár, illetve Kápolnásnyék viszonylatú S36-os jelzésű személyvonatok rövidített útvonalon, Üllő, illetve Kőbánya-Kispest helyett Kelenföldről indulnak és oda érkeznek.

A részétes menetrend megtalálható a MÁV honlapján: https://www.mavcsoport.hu/mav-start/belfoldi-utazas/vaganyzar