Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 8. szerda, Dénes

Még lehet jelentkezni a keresztény önkéntes akcióra

Újbuda   |   2015, szeptember 22 - 13:11Nyomtatóbarát változatSend by email

Közös összefogásra hívja a fiatalokat a három történelmi keresztény egyház azzal a céllal, hogy együtt tegyenek másokért, a környezetért. A Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház 72 óra nevű projektje egy kompromisszum nélkül szociális, önkéntes akció, melynek ideje október 8-11. között lesz.

Németországból indult és Európa jelentős részén sikerrel járt az a projekt, amelyre Magyarországon szeptember végéig lehet jelentkezni a 72 óra honlapján. Ennek keretében országszerte fiatalok kisebb-nagyobb csoportjai teljesítenek közhasznú feladatokat 72 órán, azaz három napon keresztül. Feladatuk közé tartozik például intézmények, játszóterek felújítása, erdőtakarítás, szociális segítségnyújtás, kulturális műsorok szervezése különböző közösségeknek. A program olyan tevékenységet is tartalmaz, amelyek iskolai közösségi szolgálatként is végezhető.

A 72 óra elsősorban középiskolásoknak és egyetemistáknak szól, őket várja október 8-11-e között.

Bővebb információ és regisztráció az esemény honlapján: www.72ora.hu