Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Még sok türelemre lesz szükség

Újbuda   |   2020, április 7 - 17:19Nyomtatóbarát változatSend by email

Néhány hete dr. László Imre, Újbuda polgármestere az Újbuda Televíziónak adott interjúban tájékoztatta a kerületben élőket a koronavírus-járvánnyal szembeni felkészülésről, óvintézkedésekről, valamint a megelőzés és a terjedés lassításának módjáról. Jelenleg Magyarország a csoportos megbetegedések szakaszában van. Arra kértük a polgármestert, értékelje a koronavírus-járvány miatt kialakult veszélyhelyzet eseményeit.

Bármennyire furcsa, még mindig csak a járvány igazi kitörésének küszöbén állunk. A betegség tömeges megjelenése még nem következett be, egyelőre inkább szűk, pici gócokban alakultak ki a fertőzések. A megbetegedések száma április 1-jén ötszáz fölé emelkedett, a halottaké elérte a húszat. Kerületünkben ezen a napon 78-an voltak karanténban, közülük 13-nak pozitív a tesztje, ők tehát fertőzött betegek. Messzemenő következtetéseket azonban nem nagyon lehet levonni ezekből az adatokból, mivel változatlanul alacsony az elvégzett tesztvizsgálatok száma. Míg nálunk körülbelül tíz nappal ezelőtt hatezer elvégzett teszt volt, addig a szomszédos Ausztriában, ahol lélekszámban hasonló nagyságrendek vannak, mint Magyarországon, naponta tizenöt ezer tesztet végeznek el. Az viszont látszik, hogy sikerült elnyújtani a megbetegedések mértékét, tehát egy hosszabb ideig tartó járványos időszakra számíthatunk, nem ugrik meg hirtelen a megbetegedések száma. Jelen pillanatban a szakemberek a járvány kifutását valahova nyár végére saccolják. Ez eléggé kellemetlen, mert ez hosszú ideig tartó intézkedéssorozatok fenntartását vonja maga után.

Az elmúlt hetekben mindenki a saját bőrén érezhette, hogy megváltozott az élet, megváltoztak a körülmények. Milyen segítséget tud nyújtani ebben a helyzetben az önkormányzat a kerületben élőknek?

Már működik a call centerünk, ahol egy telefonszám mögött kilenc munkatársunk várja minden nap a hívásokat. Azonnal segítenek azoknak, akiknek információra van szükségük, illetve felveszik azokat a kéréseket, amelyeket teljesíteni kell. Ez körülbelül napi 130–160 hívást és azok rögzítését jelenti. Emellett felállítottunk nyolc deponáló pontot. Ezeken az állomásokon Újbuda képviselőinek irányításával folyik majd a munka, és önkéntesek bevonásával fognak eleget tenni a segítségkéréseknek, legyen szó gyógyszerről, élelmiszerről vagy egyéb kérésről.

Újbuda a saját költségén rendelt nagy mennyiségű védőfelszerelést, főként maszkokat. Kik és mikor kapják meg ezeket?

Hihetetlen erőfeszítés mellett is borzasztóan akadozik ezeknek az eszközöknek a beszerzése. Mi megteszünk mindent, ami tőlünk telik. Ahogy korábban is mondtam, annyit fogunk költeni a védekezésre, amennyi szükséges, nincs felső határ. Jelenleg már közeledünk a százmillió felé. De így is folytonos akadályokba ütközünk. Például most kaptunk Kínából egy olyan tájékoztatást, hogy a kisebb rendeléseket (50 ezer FFP2-es védőmaszkot rendeltünk) a reptereken folyamatosan kisorolják, és a nagyobb tételek kerülnek elszállításra. Ez azt jelenti, hogy az államok rendelései elsőbbséget élveznek. Ilyen esetekben tehetetlenek vagyunk.

A közelmúltban kórházparancsnokok kerültek a kórházak élére. Nekik mi lesz a dolguk?

Szakmai ügyekbe ezek a katonai parancsnokok nem szólnak bele. A katonai parancsnok a feltételek biztosításában kell, hogy szerepet játsszon. Tehát, hogy legyen gyógyszer, műszer, megfelelő eszközök a gyógyításhoz. Nekem viszont meggyőződésem, hogy ez jelenleg semmi mást nem jelent, mint a központi akarat lokális végrehajtását.

A kormány április 11-éig hirdetett kijárási korlátozást. Ön szerint mi jön azután? Sokan szeretnék azt hinni, hogy április 11. után enyhülhet a helyzet...

Ahhoz, hogy tartani tudjuk ezt a tendenciát, és továbbra se legyenek kiugró számok a megbetegedésekben, még sok türelemre lesz szükség. A kijárási korlátozásnak van ugyan egy határideje, de ezt egyrészről meg is lehet hosszabbítani, másrészről, ha úgy hozza a helyzet, akár szigorítani is lehet. Felmérések igazolják, hogy a társadalom jelentős hányada támogatná a szigorúbb intézkedéseket a társas kapcsolatokra és a kijárási korlátozásokra vonatkozóan. Ha a kijárási korlátozás mostani határideje lejár, és onnantól szigorodnak a szabályok, az már nem fogja az embereket olyan drasztikusan és váratlanul érni. Meglátjuk, mi lesz. A járvány ütemének alakulása fogja eldönteni, hogy a korlátozást hosszabbítják-e, vagy kijárási tilalmat vezetnek be.

 

Újbuda két háziorvosa is megfertőződött a vírussal. Ők hogy vannak?

Mindkettőjükkel beszéltem, szerencsére mindketten jól vannak. Az egyikőjük 52, a másikuk 55 éves, tehát nem a veszélyeztetett korosztályba tartoznak. Azt kell mondanom sajnos, hogy adott volt a fertőzés veszélye a hiányos védőfelszerelés miatt.

Tallér Edina