Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Megkezdődött a BME 237. tanéve

Újbuda   |   2018, szeptember 3 - 10:45Nyomtatóbarát változatSend by email


Szeptember 1-jén, a Magyar Felsőoktatás Napján nyitották meg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 237. tanévét. Az aulában az egyetem rektora, Józsa János köszöntötte a meghívottakat, köztük a kerület országgyűlési képviselőjét Simicskó Istvánt, valamint Hoffmann Tamás polgármestert. Az ünnepségen beszédet mondott az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára, Bódis József is.

A tanévnyitó ünnepségen elsőként Józsa János rektor beszélt az intézmény sikereiről és megemlékezett az elhunyt kollégákról. Kiemelte továbbá, hogy az egyetem eredményesen szerepel a hazai és nemzetközi pályázatokon, példaként említette az űrkutatásban elért sikereket és bemutatta az első teljesen magyar építésű műhold, a MASZAT után jövőre startoló Smog-1 mikroszatelit modelljét. A rektor beszélt a BME ösztöndíjprogramjának sikerességéről is, majd köszöntötte az első évfolyam hallgatóit.

Bódis József, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára hangsúlyozta, a BME oktatásával és tudományos teljesítményével beírta nevét a magyar nép történetébe, számos feltalálót, Nobel díjas tudóst, '56-os hőst, művészt és politikust adva Magyarországnak. Bódis József kiemelte, a felsőoktatás a társadalmi fejlődés mozgatórugója, a "hallgatók számára az egyetemi lét életük legtermékenyebb időszaka". Felhívta a fiatalok figyelmét, hogy szellemi kapacitásuk végtelen és szorgalommal, akarással megvalósíthatják céljaikat.

Idén 10 870 diák felvételizett az intézménybe, ez az országos jelentkezői létszám 10 százaléka, közülük 4920-an kezdhetik meg itt felsőfokú tanulmányaikat. Az idei legnépszerűbb szakok között van a mérnökinformatikus, a vegyészmérnök és az osztatlan építészmérnöki.

D. B. S.