Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 23. kedd, Béla

Megtartani az egyensúlyt munka és család között

Újbuda   |   2021, május 21 - 10:33
Nyomtatóbarát változatSend by email

Művészcsaládban nőtt fel, szülei mindketten színészek, édesapja Trokán Péter, édesanyja Papadimitriu Athina. Újbudán született, de meghatározó élmények kötik a Balatonhoz is, Görögországot pedig második otthonának tekinti. Trokán Anna gyerekkori emlékekről és a jelen kihívásairól mesélt.

• Ha földrajzilag kellene behatárolni, hol „található” Trokán Anna, én három helyszínt jelölnék meg: Újbuda, Siófok, Görögország. Egyet tudsz érteni ezzel?

Életem meghatározó helyszínei… Újbudán születtem, kislány koromban a Károli Gáspár téren, egy kis lakásban laktunk. Számtalan élmény fűz ide, elképesztő hangulata van ennek a környéknek. Még mindig, ennyi év után is nagy hatással van rám ez a környezet, például sehol máshol nincs olyan illat szerintem, mint ezen a téren a környező fáktól. A közeli templomkert sűrű növényzete, a harangok kongása, emlékszem, gyerekkoromban nagyon misztikusnak tűnt. Volt itt egy beton focipálya, a házmester minden télen felöntötte vízzel, aztán amikor megfagyott, korcsolyáztunk rajta. Mindennap a játszótéren lógtam kislányként, és a sors úgy hozta, hogy anyaként én is ide hozhattam a kisfiamat játszani.


• Gyermekkorod másik fontos és kalandos helyszíne Siófok volt. Megvan még az a nyaraló, ahová annak idején minden évben lejárt a Trokán család a barátaival?

Már csak a romjai vannak meg. A Nemzeti Színháznak volt ott üdülője, nyaranta a cipészektől kezdve a kellékeseken át a színészekig, mindenki ott fújta ki magát az évad után. De nem egy hétre mentünk ám, hanem a fél nyarat ott töltöttük. Sőt! Ezzel a nagy baráti társasággal nemcsak a Balatonnál voltunk együtt hetekig, hanem amikor letelt a siófoki nyaralás, együtt utaztunk külföldre is. Elrepültünk harmincvalahányan Görögországba vagy Olaszországba. Ha már itt tartunk, Görögország nagyon hiányzik. A pandémia előtt többször volt olyan év, hogy kétszer is ki tudtunk menni az ottani rokonokhoz látogatóba, most pedig több mint egy éve nem láttuk őket. Ez nagyon nehéz. De már látszik az alagút vége. Épp jelenleg szervezkedünk, hogy idén nyáron összehozzunk egy hatalmas családi együttlétet, az összes nagymamával, gyerekekkel, testvérekkel. Remélem, összejön. Szerintem a mostani generáció egyik legnagyobb problémája az, hogy nagyon nehezen juthat hozzá olyan közösségi élményekhez, mint mi annak idején. Gyerekkoromban a mi ötvenvalahány négyzetméteres lakásunkban mindig voltak vagy húszan. Úgy nőttünk fel, hogy folyton volt nálunk valaki, nagy dumálások, bulik voltak, vagy mi mentünk vendégségbe és nyaralni a társasággal.


• Adódik a kérdés, hogy az akkori kis Anna és a fiad, Karesz gyerekkora miben hasonlít vagy különbözik...

Merőben más a két gyerekkor. Az én édesanyám sokkal lazább volt, mint amilyen én most vagyok. Két hónapos koromban ő már dolgozott. Ezzel ellentétben én az első két évben otthon maradtam a kisfiammal, aztán nem sokkal később jött a világjárvány, akkor meg azért maradtam otthon, tehát a fiamnak születése óta, négy esztendeje, nemigen kellett nélkülöznie otthonról. Az én gyerekkoromban ez egészen másképp volt. A két nagymamánk gyakorlatilag folyamatosan ott volt velünk, a szüleink pedig egyfolytában dolgoztak, amikor nem, akkor mindig mentünk valahova. Nekem sokkal mozgalmasabb volt az első négy évem, mint a kisfiamnak. De azt gondolom, mindkét szituáció hordoz magában pozitívumokat és nehézségeket.


• Az elmúlt egy év nehéz volt?

Szerintem én hozom a nagy átlagot. Az elején, tavaly tavasszal még megpróbáltam a pozitívumokra koncentrálni. Örültem, hogy ha kényszerűségből állt is le a világ, azért jó, hogy együtt lehet a család. Ráadásul mi épp akkor költöztünk ki kertes házba, amikor jött a tavaszi karantén. Örültünk, hogy van időnk a házat csinosítani. Egy csomó mindent a férjem egyedül csinált meg a kertben, nem kellett szakembert hívni, mert nagyon ráértünk. Lett kovászom, sütöttem a kenyeret és így tovább. Minden nagyon jó volt, de aztán elegünk lett. Nyáron hirtelen egyik napról a másikra belezuhantam két nagy próbafolyamatba, szinte azt sem tudtam, hol vagyok. Épp mire visszarázódtam volna a munkába, jött a következő hullám, és kezdődött az egész elölről. Csak ráadásul egyre hamarabb sötétedett, egyre kevesebbszer sütött a nap… Télre én is kimerültem. És meg kell mondanom, még most sem vagyok jól emiatt.


• Most viszont egy olyan filmet kezdtél el forgatni, ami egy disztópikus világban játszódik, és az origójában szintén egy világjárvány van. Mit gondolsz, lesz terápiás hatása rád a munkának?

A filmes munkafolyamatok másféle lelkiállapotot és mesterségbeli hozzáállást igényelnek, mint a színpadi munkák. Forgatási napok vannak, egy-egy jelenet felvételei között hetek is eltelhetnek. Nem olyan, mint mondjuk egy hathetes koncentrált színházi próbaidőszak, ahol egész nap az adott történettel és szereppel foglalkozik az ember, hanem szét van tördelve. A véletlen hozta egyébként, hogy Buvári Tamás új filmje, a #tüneményesutazás ennyire reflektál a jelen állapotokra. A történet egy olyan járvány idején játszódik, ami kikezdi a legszorosabb emberi kapcsolatokat is, és egy családról szól, amelynek tagjai egy „alternatív utazáson” keresnek kiutat az elkeserítő helyzetből. Tamás nem csupán rendezi, hanem ő írta a forgatókönyvet is, ám amikor az kész lett, még szó sem volt az igazi járványról. Aztán persze nem lehetett kikerülni, hogy a valóság és a fikció reflektáljon egymásra…


• Most, hogy újra nyitva a színházak, nálatok is felgyorsul az élet?

Igazi vihar előtti csend van. Eddig semmi munka nem volt, de szerintem napok kérdése, és összecsapnak fejünk fölött a hullámok, amikor elindul az egyeztetés, hogy melyik színházban mikor mit játszunk, próbálunk. Számomra a legnagyobb kihívás jelenleg az, hogy meg tudjam tartani az egyensúlyt a munka és a család között. Általános színésznői dilemma, hogy család mellett miként lehet úgy szakmai életet élni, hogy az minőségi és előremutató legyen. Én olyan típus vagyok, aki mindent száz százalékon szeretne csinálni. Komoly kihívás számomra, hogy ez gördülékenyen menjen, és senki ne sérüljön, jó munkáim legyenek, de legyen meg a jó arány, és a családdal is együtt tudjam tölteni a kellő időt.


T. E.