Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 17. hétfő, Donát

Megtartották az év utolsó testületi ülését Újbudán

Újbuda   |   2019, december 19 - 16:45
Nyomtatóbarát változatSend by email

December 19-én, rendes ülés keretében több fontos kérdésben is döntést hozott Újbuda képviselő-testülete. Sürgősségi eljárásban többek között azt a javaslatot is elfogadták, amely a Hamzsabégi sétány védelmét és annak zöldövezeti besorolását kezdeményezi, valamint döntöttek arról is, hogy az Újbudán működő szakkollégiumokat pályázati rendszerben támogatják. A testület határozott a „Családbarát Vállalkozás Újbuda” és a „Felelős Vállalkozás Újbuda” díjak odaítéléséről is: a díjakat az önkormányzat újévi rendezvényén adják majd át a nyerteseknek.

A testület Bakai-Nagy Zita alpolgármester javaslatára határozott arról, hogy a Fehér Kereszt Baráti Kör Kiemelten Közhasznú Egyesülettel 2020. január 1. napjától 2027. december 31. napjáig gyermekjóléti feladattal összefüggő ellátási szerződést köt a helyettes szülői szolgáltatás két férőhelyen történő biztosítására. A testület határozatában rögzítette, hogy nem kívánja megemelni a közterület-használati díjak mértékét. Mindezek mellett meghosszabbította az önkormányzat a tulajdonában lévő ingatlanban működő kerületi köznevelési intézmények igazgatóinak megbízási szerződését a közétkeztetéssel, a nyári napközis táborokkal és a szünidei étkeztetéssel kapcsolatban. Újbuda Esélyegyenlőségi Programjának felülvizsgálatát is elfogadta a testület, kiemelte e terület fontosságát és vállalta a jövőbeli tervek megvalósítását. Támogatta a testület Barabás Richárd kulturális alpolgármester előterjesztését, amely alapján felmondták a Talentum Művészeti Nonprofit Kft.-vel kötött közszolgáltatási szerződést.

Újbuda azért sürgette, hogy a Hamzsabégi sétányt zöldövezetnek nyilvánítsák, mert a jelenleg utcaként nyilvántartott terület az elmúlt évtizedekben a környezetében élők kedvelt köztere lett. A Ferencváros-Kelenföld között tervezett vasúti pályafelújítás miatt veszélybe került Hamzsabégi sétánnyal kapcsolatban a Pest Megyei Kormányhivatal illetékes szerve 2020. január 20-án, 14 órakor nyilvános közmeghallgatást tart a tanácsteremben.

A testület egyhangúlag támogatta továbbá annak a 10 millió forintos pályázati alapnak a létrehozását is, amellyel a közelmúltban megszületett minisztériumi döntés eredményeként a hazai szakkollégiumok költségvetését a Nemzeti Tehetségprogramban jelentősen csökkentették. Mivel Újbudán több ilyen szakkollégium is működik, az önkormányzat ezzel a pályázati kerettel vállal felelősséget működési feltételeik biztosítására.

Újbuda

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Rapülők - Geszti Péter a B32-ben  

Az Első Emelet két egykori zenésze és dalszövegírója játéknak szánta a Rapülők dalait, de első lemezük váratlan és hatalmas sikert aratott. Az 1992-es Rapülők című album megjelentetését számos kiadó visszautasította. A lemez születéséről és az akkori könnyűzenei közegről Geszti Péter beszél a B32 Galéria és Kultúrtérben február 20-án.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.