Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 2. szerda, Melinda, Vivien

Megtorpantak az albérletárak Budapesten

Újbuda   |   2016, február 5 - 11:31
Nyomtatóbarát változatSend by email

Stagnáltak a fővárosi albérletárak február elején az egy évvel korábbihoz képest - derül ki az ingatlan.com összeállításából. Ellenben még nem tudni, hogy tartósan ért-e véget az áremelkedés a fővárosi és az országos albérletpiacon. A XI. kerületben 15 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak tavaly február óta.

A portál több mint 5 ezer hirdetés alapján a kiadás szempontjából legnépszerűbb 50-70 négyzetméteres téglaépítésű lakások február elején meghirdetett bérleti díját vetette össze a tavaly februári árakkal.
Az elemzés szerint a vizsgált lakások országos átlagára 7 százalékkal, havi 150 ezer forintra emelkedett, ugyanakkor az átlagot nagyon felhúzzák a magas budapesti árak. A fővárosban idén február elején átlagosan 160 ezer forintért hirdettek egy lakást, ami megegyezik a 2015 februári értékkel. Az egyes kerületek jelentős eltéréseket mutattak, a XIII. kerületben 140 ezerről 172 ezer forintra (23 százalék), a XI. kerületben 15 százalékkal 150 ezer forintra nőttek a bérleti díjak tavaly február óta. Eközben a II., a III. és a XII. kerületekben 169-173 ezer forintról 150 ezer forintra mérséklődtek a díjak.
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint a 2015-ös erős emelkedésben szerepet játszottak a tranzakciók harmadát kitevő befektetési célú ingatlanvásárlások és a kereslet növekedése is. A februárban változatlan árakat viszont a kereslet csökkenésével és a kínálat emelkedésével magyarázta: januárban a kiadó lakásokra történő keresések száma 9 százalékkal csökkent 2015 januárhoz képest, miközben február elején országszerte és a fővárosban is 29 százalékkal több kiadó lakás volt, mint egy évvel korábban.
A következő időszakban elképzelhető, hogy a pár napra kiadott lakáshotelek veszítenek jelentőségükből, és inkább hosszú távú lakáskiadás veheti át a főszerepet a piacon, ami hozzájárulhat a bérleti díjak stabilizálódásához - vélekedett Balogh László. A szakember úgy látja, a következő időszakban egyre inkább az új lakások piacára helyeződik a hangsúly, többek között a kormányzati lakásprogram (csok) keresletélénkítő hatása miatt.

MTI

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Újabb térfigyelő kamerák Újbudán  

2020. november közepén 3 új, napelemes kamerarendszert szerzett be Újbuda, amit mobil kameraként, több helyszínen is lehet alkalmazni térfigyelő eszközként. Ha egy helyszínen elérte a célját, tovább lehet vinni és máshol felszerelni, hisz semmilyen külső áramforrást nem igényel, valamint a beépített LTE modem révén folyamatosan kommunikálni tud a központtal, ahova közvetíti az élőképet.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.