Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Mi legyen 2021 év madara? - lakossági szavazás

Újbuda   |   2020, július 20 - 13:19
Nyomtatóbarát változatSend by email

Július 27-ig lehet voksolni arról, hogy melyik legyen az év madara. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szavazásában három énekesmadár faj vesz részt, a cigánycsuk, a kis őrgébics és a sordély.

Július 27-én délig lehet voksolni arról, hogy a cigánycsuk, a kis őrgébics és a sordély közül, melyik madár legyen a 2021. év madara. Bármely madár kapja is a legtöbb szavazatot, általa fokozott figyelem irányul majd a mezőgazdasági területeken folytatható természetkímélő megoldások bemutatására. Az internetes szavazás lezárultával a legtöbb voksot kapott faj elnyeri a 2021 év madara címet. Az MME ez alapján indítja el a jövő évi kampány előkészítését.

A cigánycsuk hazánkban gyakori, sík és dombvidékeken, fákkal, cserjékkel tarkított nyílt élőhelyeken, mezőgazdasági területeken, parlagokon, csatornapartokon, gyümölcsösökben fordul elő. Évente kétszer költ. A fészek helyét a tojó alakítja ki kis kaparással a talajon, a sűrű növényzet takarásában. A fiókákat mindkét szülő eteti. Vonuló, a telet a mediterráneumban és Észak-Afrikában töltik, de egyes példányok áttelelhetnek. Telelőhelyéről igen korán, legtöbbször már március elején visszatérnek első példányai.

A kis őrgébics leginkább a sík vidéki, bokrokkal tarkított területeket részesíti előnyben, elsősorban a Duna–Tisza közén és a Tiszántúlon, a Dunántúlon nagyon kis számban fordul elő. Rovarokkal, kisebb részben apró rágcsálókkal táplálkozik. Az egyik legkésőbb érkező, és leghamarabb elvonuló madarunk, a telet Afrika déli részén tölti.

A sordély kifejezetten kötődik az agrárkörnyezethez, kedveli a mozaikos, kisparcellás, extenzív mezőgazdálkodás által kialakult területeket. A száraz, vagy időszakosan vizes élőhelyeken telepszik meg, a mocsarakat, ártereket elkerüli. Elsősorban az alföldi, nyílt területek madara, de kisebb sűrűségben dombvidékeken is előfordul. Állandó madarunk, télen nagyobb csapatokba is verődhet.

Az MME 1979-ben indított "Év madara" programjának célja természetvédelmi problémákkal érintett fajok vagy madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása.

(grafikák: Kókay Szabolcs)