Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Mindenszentek idején emelkedik a tűzesetek száma

Újbuda   |   2015, október 28 - 14:49
Nyomtatóbarát változatSend by email

A statisztikák szerint mindenszentek idején emelkedik a tűzesetek száma - hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerint általános szokás, hogy november elsején, mindenszentekkor és az azt követő halottak napján, valamint előzőleg, október 31-én a Magyarországon is egyre inkább elterjedő halloweeni szokásként az emberek gyertyákat, mécseseket, vagy töklámpásokat gyújtanak. A tűzeseteket leggyakrabban az okozza, hogy e tárgyakat könnyen meggyulladó anyagok közelében helyezik el, a keletkező lángok pedig szabadtéren a száraz avarra, lakásban pedig a függöny vagy asztalterítő "közvetítésével" más helyiségekre is átterjednek.
A katasztrófavédelem kiemelte: fontos, hogy a temetőbe látogatók csak mécsestartóban gyújtsanak mécsest vagy gyertyát, és azokat a sírtól való távozás után el kell oltani. A mécsest célszerű nem éghető anyagból készült alátétre, illetve olyan stabil helyre kell rakni, ahol nem dőlhet el. Biztonságosan használható a fedővel ellátott kegyeleti mécses - tették hozzá.
A halloweenkor szokásos töklámpások használata látványos, ugyanakkor veszélyes - hívta fel a figyelmet az OKF, hozzátéve: azok kihelyezésekor fontos a megfelelő hely megválasztása, valamint olyan mécses használata, amely szeles időben is biztonságosan égethető.

MTI