Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Nagykorú lett Őrmező Ünnepe

Újbuda   |   2018, szeptember 17 - 15:02
Nyomtatóbarát változatSend by email

Tizennyolc éve minden évben összejönnek a Költők parkjában az őrmezeiek, hogy főzőversenyt és mindenféle helyi kötődésű programot tartsanak a városrészben. Őrmező idei ünnepére Hoffmann Tamás polgármester és több önkormányzati képviselő is ellátogatott.

A polgármester adta át a díjakat a résztvevőknek és a fődíjakat a legkiválóbb ételek készítőinek. Idén két első helyezettet is hirdetett a zsűri: egyformán kiválónak találta a Jóbarátok, valamint az Őrmezei Közösségi Kert csapatok szarvasból készült finomságait. Második helyezett a Vadrózsák Néptáncegyüttes Cavinton csoportja lett, akik a színpadi táncbemutató mellett „Kolumbusz előtti fűszerekkel” készítettek üstönyt. Harmadik helyen az Őrmezei Tanerők csapata végzett.

A délelőtt főként a gyermekekről szólt: a bábelőadás, a Kerekítő és a Ringató foglalkozások mellett volt Vitéz László Bábjáték automata és Paprika Jancsi csúzlizdája is, lehetett rekeszt mászni, volt küzdősport bemutató, kézművesfoglalkozás és sok-sok kóstolni való finomság is.

A Kossuth Lajos Gyermekotthoni Központ és Általános Iskola igazgatója jótékonysági gyűjtést szervezett a Őrmezői Morus Szent Tamás Egyesület javára, akik a süteményeladásból befolyt összegből igyekeznek szebbé tenni a szegények karácsonyát.

Őrmező Ünnepén fellépett az Eszter-lánc együttes, majd a főzőverseny eredményhirdetését követően, a Vadrózsák senior csapata ropta a táncot a színpadon. A táncos programok után a Petőfi Musical Stúdió, az Ethnosanzon, valamint a Darjeeling koncertje következett, az estét pedig idén is utcabál zárta a Harmadik Figyelmeztetés színészzenekar közreműködésével.

D. B. S.