Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 14. csütörtök, Aliz

Nem a kor számít

Újbuda   |   2015, június 11 - 11:56
Nyomtatóbarát változatSend by email

100. születésnapja alkalmából köszöntötték Linder Ernőné Gecső Zsuzsannát, az iskola egykori pedagógusát a Szent Margit Gimnáziumban május 28-án, akinek Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár miniszteri oklevelet adott át kiemelkedő pedagógiai munkája elismeréseként.

A gránitdiplomás testnevelő tanár 25 éve minden csütörtökön tornaórát tartott a Szent Margit Gimnáziumban egykori – ma már jócskán 70 év fölötti – diákjainak, akik negyed százada, az akkor alakult Budai Margitosok Baráti Köre elnökévé is megválasztották. A kondicionáló szeretettorna foglalkozások sokak bánatára egy baleset miatt ősszel megszakadtak. – Zsuzsa néni csupa szeretet. Azt szoktam mondani, egy biológiai csoda, mert korához képest szellemileg és fizikailag is elképesztően jó állapotban van – mondta Kerey Györgyné Jutka, aki valamikor szintén a gimnáziumban tanított, majd csatlakozott a szeretettornások körébe.

Az ünnepi köszöntők sorát Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár kezdte, akit Zsuzsa néni pályájából az ragadott meg leginkább, hogy a test és a szellem egységére, azok együttes nevelésére egyaránt hangsúlyt fektetett. Ezért aztán bibliai példákat idézve, úgy köszöntötte Zsuzsa nénit, mint a szó legnemesebb értelmébe vett tanítót. Beszédét követően az államtitkár miniszteri oklevelet adott át Linder Ernőnének kiemelkedő szakmai tevékenysége és pedagógiai munkája elismeréseként.

A Budai Margitosok Köre nevében Kubányi Judit, a Szent Margit Gimnázium nevében Görbe László igazgató és Kuchta Margit nővér tartott beszédet. Az iskola diákjai vidám zenés előadással igyekeztek megeleveníteni, mit jelent az, ha örömből fakad a mozgás. Ezt követően Linder Ernőné mondott köszönetet az egybegyűlteknek. Mondataiból áradt a szeretet, a bölcsesség, az életigenlés és a humor. – Ebben a panaszos és elégedetlen világban én egy boldog és hálás ember vagyok – szögezte le. Ha már szülinap, nem maradhatott el a torta sem, amely mi mást formázhatott volna meg, mint a Szent Margit Gimnázium tornatermét.

Zsuzsa néni talán nem is sejti, hogy példaadásának a 60+ Program megszületésében is jelentős szerepe volt.

– A 2000-es évek elején, amikor az önkormányzat vezetésében felmerült, hogy szükség lenne egy olyan program kidolgozására, amely lehetőséget nyújt az idősek számára, hogy aktívan tudják eltölteni mindennapjaikat, elkezdtünk élő példák után kutatni – mesélte Molnár László alpolgármester. – Nem is kellett messzire menni, hiszen az önkormányzat épületétől csupán kétutcányira, az akkor éppen 90 esztendős Zsuzsa néni gimnasztikát tartott 70 éves egykori tanítványainak a Szent Margit Gimnáziumban. Ezt a példát akkor az önkormányzat felkarolta, és programszintre emelte. Így lett a 60+ Program egyik ihletője a 100. születés napját ünneplő Zsuzsa néni.

(H. L.)

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Új képek régi technikával  

A gyermekpszichiáter fotós Varga Tamás százötven évvel ezelőtti technikát alkalmaz fényképeihez, a felvételeket minden alkalommal előhívja. A B32 Galéria és Kultúrtérben napokban megnyílt kiállítása december 6-ig látható.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.