Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 1. csütörtök, Malvin

Nem csökkennek a szociális támogatások

Újbuda   |   2020, március 11 - 11:39
Nyomtatóbarát változatSend by email

A megjelent híresztelésekkel ellentétben Újbuda Önkormányzata nem csökkentette és „vette el a 40 százalékát” a szociális ellátásokra, segélyezésre fordítható pénznek. Mindössze annyi változás történt, hogy az új vezetés nem alkalmazza azt a túlzóan magas és megtévesztő induló keretösszeget, amelyet az előző években visszatérően megadtak, pusztán azért, hogy ne érje bírálat az akkori vezetést a területre szánt támogatás látszólagos csökkentése miatt.

Az volt a gyakorlat, hogy a ténylegesen felhasználásra kerülő összegnél jelentősen nagyobb keretet határoztak meg, majd a szociális támogatásokra fel nem használt forrást átcsoportosították egyéb területekre, vagyis éveken át másra költötték, mint ami az eredeti rendeltetése volt (például LED-kampányra).
A korábbi gyakorlattal szemben az önkormányzat új vezetése olyan tiszta, átlátható költségvetést alakított ki a 2020-as évre, ahol nincsenek bújtatott tételek, rejtett tartalékok. Ennek megfelelően a szociális segítségnyújtásra felhasználható összeget a szükségletekhez igazította, sőt, az elmúlt években ténylegesen igénybe vetthez képest 51 millió forinttal növelte a felhasználható támogatás mértékét.

Önkormányzat által folyósított szociális ellátások 2017–2019 között (ezer forint)

Évek Eredeti
előirányzat
Módosított
előirányzat
Teljesítés Maradvány
(eredeti – teljesítés)
2017 425 980 290 037 273 303 152 677
2018 425 980 317 161 251 723 174 257
2019 425 080 285 051 217 217 207 863
2020 268 580

A táblázatban szereplő adatok azt mutatják, hogy évente 152 millió és 259 millió forint közötti összegeket végül nem szociális célokra fordítottak. 2019-ben az eredetileg tervezett 425 millió forintos, előre meghatározott keretből mindösszesen 217 millió forintot költöttek el rendeltetésszerűen, tehát 207 863 000 forintot csoportosítottak át más területekre.
Szociális ellátásra, illetve segélyezésre a kerületben élők pályázhatnak. Ennek feltételeit a 10/2015 (II.25) önkormányzati rendelet tartalmazza. A rendeletben nyolc jövedelemsávot határoztak meg a nyugdíjminimumot alapul véve, az igénybe vehető támogatás mértéke attól függ, ki melyik sávba esik.
Miközben a minimálbér évek óta emelkedik, a jellemzően szociálisan rászorulók bére is nő. Az a nyugdíjminimum azonban, ami a számítás alapját képezi, tíz esztendeje változatlanul 28 500 forint (2020-ban megint nem emelte a kormány), így a minimálbér emelkedésével egyre többen esnek ki a megállapított jövedelemsávokból. Emiatt az önkormányzat elkezdte a rendelet felülvizsgálatát és módosításának előkészítését, ennek megvalósulásáig pedig a VICUS XI. Közalapítványnál 50 millió forintos keretösszeget biztosít annak érdekében, hogy a jövedelemsávokból éppen kicsúszó, de szociálisan rászoruló lakosokat támogatni tudja.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.