Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 6. péntek, Miklós

Nem mindegy milyen szén-monoxid mérőt használ!

Újbuda   |   2019, november 4 - 16:49
Nyomtatóbarát változatSend by email

Ahogy a tűz, úgy a szén-monoxid érzékelésére is van eszköz, amelynek használata életeket menthet. A hatósági vizsgálatok alapjan azonban sok a problémás termék a magyar boltokban - derül ki a Pénzcentrum cikkéből.

A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapjának eseménytérképe szerint októberben tíz esetben vonultak ki a szakemberek szén-monoxid-szivárgás miatt. A magyar háztartások közel kétharmadában van olyan berendezés, amelyből a lakótérbe szivároghat a mérgező gáz, ennek ellenére csupán a tulajdonosok elenyésző része foglalkozik a veszélyekkel: csak minden második háztartásban ellenőrzik évről-évre az érintett berendezéseket, míg szén-monoxid-érzékelő 10 lakásból alig kettőben van - derül ki egy korábbi felmérésből. A legtöbb baleset például megfelelő mennyiségű szellőztetéssel elkerülhető lenne, de az is fontos, hogy a szén-monoxid-mérgezés tüneteit - fejfájás, émelygés, szédülés - ne keverjük össze más rosszulléttel.

A veszélyt egy megfelelő szén-monoxid-érzékelő azonnal jelzi, ám a szivárgást előidéző állapotot nem szünteti meg. A kereskedelmi forgalomban kapható érzékelők nagy részéről kiderült a hatósági vizsgálatok során, hogy nem felelnek meg az alapvető biztonsági követelményeknek. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság folyamatosan ellenőrzi a Magyarországon kapható szén-monoxid-érzékelőket, a legutóbbi vizsgálat eredménye itt érhető el.
Címkék: 
LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

BKK - bankkártyával is fizethető a pótdíj  

Már bankkártyával is ki lehet fizetni azokat az utólagos pótdíjakat, amelyekkel kapcsolatban a Budapesti Önkormányzati Követeléskezelő (BÖK) Kft. értesítő levelet küldött az érintetteknek - közölte a Budapesti Közlekedés Központ (BKK).

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.