Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Nemzetközi projekt indult az élhetőbb Duna-partért

Újbuda   |   2015, március 2 - 11:32Nyomtatóbarát változatSend by email

Tavaly decemberben kezdték meg működésüket az Élhető Duna Partok-Dunai Gyöngysor címmel indult, tíz országra kiterjedő nemzetközi multi-projekt magyarországi munkacsoportjai, melyhez a XI. kerület önkormányzata is csatlakozott. A program a múlt héten a főépítészek tanácskozásával Újbudán folytatódott.

A nemzetközi programhoz csatlakozott települések, illetve városrészek főépítészei február 26-án gyűltek össze és egyeztették fejlesztési elképzeléseiket a Duna-part minél szélesebb körű - szabadidős tevékenységet, turizmust, valamint a természeti és kulturális örökséggazdálkodást is magába foglaló - hasznosításáról. A tanácskozásnak Újbuda adott helyet, ahol Hoffmann Tamás polgármester arról beszélt, hogy a kezdeményezés remek lehetőség a kerület mintegy 7100 méter hosszú dunai partszakaszának megújulására.

A program célja a Duna magyarországi partvidékének rendezettebbé és élhetőbbé tétele, komplex települési-, turisztikai, terület- és vidékfejlesztési elősegítése, összehangolása belátható időn belül. A nemzetközi projektben 135 magyarországi település vesz részt abban bízva, hogy a vonzó turisztikai attrakciók (várak, kastélyok, római romok), kulturális és természeti örökségek hálózatából létrejöhet egy jól eladható "gyöngysor", melynek "gyöngyszemeit" a gyalogos, kerékpáros, lovas, vízi zöld és kék túra útvonalak rendszere fűzné egybe. - A kenutúrák komfortfokozata kevésbé kiépített, mint a franciaországi vagy tőlünk északabbra fekvő folyókon - mondta Szilvássy István, a Magyar Település- és Területfejlesztők Szövetségének (MTTSZ) elnöke, aki szerint a kerékpáros túra útvonalakra is szaggatottság jellemző, ezért elsődleges szempont a különböző települések rendezési, szerkezeti terveinek, építésügyi szabályzatainak és az úgynevezett integrált településfejlesztési stratégiáinak összehangolása. Ezt a Magyar Település- és Területfejlesztők Szövetsége koordinálja, a meglévő dokumentumok pedig megalapozzák, hogy az önkormányzatok pályázzanak a Széchényi 2020 programra, illetve más uniós forrásokra.

H.L.

Nemzetközi projekt indult az élhetőbb Duna-partért