Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 20. péntek, Teofil

Nikával robog be a Zenevonat

Újbuda   |   2018, szeptember 3 - 09:26Nyomtatóbarát változatSend by email

„Újbuda a leginkább kultúra-, család- és kutyabarát kerület a fővárosban” – vallja Veres Mónika énekesnő. Nika az Őszköszöntő Fesztiválon lép fel az LGT Zenevonat produkcióban.

Mi jut először eszébe a XI. kerületről?
A szeptember 9-i Őszköszöntő a Bikás parkban. Nagy megtiszteltetés, hogy az LGT Zenevonat projektben énekelhetek. Somló Tamás elvesztése után az LGT ugyan nem koncertezik, a legendás zenekar két tagja, Karácsony János és Solti János azonban továbbra is fellép a Zenevonat Szuperkoncerteken.

A tavalyi, több mint 20 állomásos országos turné után a fővárosba márciusban újra bezakatolt a Zenevonat egy telt házas produkcióval. Mi a feladata a formá­cióban?
Az LGT által női előadóknak írt dalokat adom elő – ilyen a Játssz még, a Hello, a Szólj rám, ha hangosan énekelek –, a 2018-as A Dal című műsor döntőse, Heincz Gábor Biga pedig áthangszerelt LGT-klasszikusokat énekel. A több mint két­órás műsor az ikonikus együttes legszebb periódusait idézi fel. Jó érzés, hogy ilyen nagy művészekkel lehet együtt gondolkodni a muzsikáról. Nagy fájdalmam, hogy Somló Tamás már nincs velünk. Solti Jánossal azonban gyakran találkozom, hiszen mindketten ugyanabban az iskolában tanítunk.


Nem először énekel Újbudán, melyik alkalomra emlékszik a legszívesebben?
A Schweppes JazzMobil részeként két évvel ezelőtt léptem fel a Bikás parkban. A zenélő kisbusz az augusztusi hétvégéken járta Budapest utcáit, és az ottani metrómegállóhoz sokan ellátogattak. A Bikás parkban fedeztem fel, hogy ez a kerület a leginkább kultúra-, család- és kutyabarát hely Budapesten. Szeretek ide járni, legyen szó munkáról, szórakozásról vagy kutyasétáltatásról. Szívesen jövök ide Tobi nevű csivavámmal. Újbudán számos helyre mehetünk játszani, vásárolni, vagy akár vacsorázni.

Az Őszköszöntő Fesztiválon hallhatjuk Opitz Barbit is. A mindössze 19 esztendős énekesnő 2016-ban nyerte meg az X Faktor tehetségkutatót. A fellépő sztárok között lesz a Bikás parkban a „beatmetált” játszó Belmondo zenekar is.


T. K.