Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

November közepéig lehet jelentkezni keresztféléves képzésre

Újbuda   |   2014, október 16 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Elindult a felsőoktatási keresztféléves felvételi eljárás: a jelentkezőknek egy hónapjuk van arra, hogy eldöntsék, mely egyetem, főiskola melyik szakán szeretnének továbbtanulni. Az eljárásban maximum öt hely jelölhető meg.

A keresztféléves eljárásban meghirdetett önköltséges alapszakokra, osztatlan képzésekre és felsőoktatási szakképzésekre az érettségi bizonyítvánnyal rendelkezők jelentkezhetnek. A 2015 februárjában induló állami ösztöndíjas és önköltséges mesterképzésekre pedig azok adhatják be jelentkezésüket, akiknek megvan a szükséges felsőfokú végzettséggük, vagy 2015 januárjában szerzik meg azt.

A felvételi hivatalos tájékoztatója kizárólag elektronikus formában érhető el a www.felvi.hu honlapon. A jelentkezési határidő november 15., a jelentkezés hitelesítésének határideje november 23.

A felvételi során maximum öt helyre lehet pályázni, a jelentkezés alapdíja 9 ezer forint, amelyért azonban csak három helyet lehet megjelölni. A további legfeljebb két jelentkezési helyért 2-2 ezer forint kiegészítő díjat kell fizetni.

A pontszámítás alapképzéseken, osztatlan képzéseken és felsőoktatási szakképzéseken 500 pontos rendszerben történik, vagyis a tanulmányi és érettségi pontok (maximum 400 pont) mellé különböző jogcímeken maximum 100 többletpont kapható.

Mesterképzéseken a jelentkezők maximum 100 pontot szerezhetnek, a pontszámítás szabályait a felsőoktatási intézmények határozzák meg és teszik közzé a www.felvi.hu oldalon. A jogszabályi minimumponthatár idén az alap-, és osztatlan mesterképzések esetében 260, felsőoktatási szakképzéseknél 220, mesterképzések estében pedig 50 pont.

MTI