Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 22. csütörtök, Előd

Nyílt nap az ELTE informatikai karán

Újbuda   |   2020, január 22 - 12:12Nyomtatóbarát változatSend by email

Nyílt napot tartanak pénteken az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) informatikai karán, Budapesten. A rendezvény regisztrációhoz kötött.

A nyílt napon az érdeklődők megtudhatják, milyen informatikusképzést érdemes választani és milyen a karon a hallgatói élet. Tájékozódhatnak az ösztöndíj-lehetőségekről, megismerkedhetnek az oktatókkal, bejárhatják vezetett túra keretében a kampuszt.
Szó lesz a mesterséges intelligencia jövőjéről, valamint a választási algoritmusról is.
A nyílt napon mindemellett bemutatják a Magyarországon alkalmazott robotokat működés és használat közben. A rendezvény regisztrációhoz kötött, jelentkezni január 23. 12 óráig lehet itt.  

A diákokat pénteken fél kilenctől délután két óráig várják a kar gömbaulájában.

Címkék: