Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 15. vasárnap, Valér

Nyolc éve nem épült ennyi lakás

Újbuda   |   2019, február 22 - 14:24
Nyomtatóbarát változatSend by email

Tavaly közel 18 ezer lakást adtak át, ami 23 százalékos növekedés az egy évvel korábbi több mint 14 ezerhez képest és 8 éves csúcsot jelent - derül ki az Ingatlan.com közleményéből.

A múlt évben több mint 17 681 lakást adtak át, ami nyolc éves csúcsot, és az előző évihez képest 23 százalékos növekedést jelent. Legutóbbi ugyanis 2010-ben épült ennél több lakás. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: 2015-ben kevesebb, mint 8 ezer új lakást adtak át és azóta minden évben 25-30 százalékkal nőtt a megépült lakások száma. A fővárosban tavaly 40 százalékkal több lakóingatlant adtak át 2017-hez képest, a községekben pedig 30 százalékkal több lakás épült.

Tartósan erős igény mutatkozik az új lakásokra, idén február közepéig az ingatlan.com-on 55 százalékkal nőtt a kereslet az új építésű lakások és házak iránt az előző év azonos időszakához képest. Az ingatlanhirdetési portál adatai szerint idén a 40-80 négyzetméteres új lakások és házak iránt volt a legnagyobb kereslet, de népszerűek voltak az 80-120 és a legfeljebb 40 négyzetméteres garzonlakások is. Az új lakások iránt érdeklődők 52 százaléka a 40-80 négyzetméteres lakásokat kereste, a 40 négyzetméternél kisebbek aránya 15 százalékos volt, a 80 négyzetméternél nagyobbaké pedig 25 százalékra rúgott.

A kereslettel igyekszik lépést tartani a piac, ezt bizonyítja a többi között az is, hogy az eladási céllal épített lakások száma tavaly megközelítette a 10 ezret, ami 2017-hez képest 76 százalékos emelkedésnek felel meg és szintén többéves csúcsot jelent.

A szakember elmondta, hogy az elmúlt 1-2 évben kiadott lakásépítések engedélyek alapján még rengeteg lakás jön a piacra, az idén 20 ezernél is több új lakás átadása várható. 2019-ben elsősorban az elmúlt 1-2 évben elindított társasház-fejlesztések keretében megépült új lakások lesznek túlsúlyban a piacon, amelyek jelentős része egyébként már a tervezési fázisban és az építkezés során vevőre találtak.

A következő évben növekedhet a családi házak és ikerházak súlya a piacon részben a 2019 őszén induló új támogatásnak, a falusi csoknak köszönhetően. Ennek keretében ugyanis több mint kétezer településen lévő lakóingatlan vásárlására és felújítására lehet igényelni az állami támogatást. Balogh László azt mondta, bár a falusi csok pontos részletei még nem ismertek, az egyik fontos elem, hogy felújításra is igényelhető, ez pedig hozzájárulhat a kistelepüléseken lévő lakásállomány minőségi javulásához.



LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Ingyenes az MNB bankjegyfelismerő applikációja  

Ingyenesen letölthető az az új applikáció, amely segítségével bárki megállapíthatja, hogy valódi-e a nála lévő bankjegy. Kiemelte, majdnem 500 millió bankjegy van forgalomban Magyarországon, ebből pedig kevesebb mint ezer lehet a hamis. Az MNB bankjegycsere programjának része a ForintApp alkalmazás.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.