Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Okoseszközök kisgyermekkorban

Újbuda   |   2019, október 1 - 11:11
Nyomtatóbarát változatSend by email

Szeptember 25-én a B32 Galéria és Kultúrtérben tartottak konferenciát arról, hogy milyen hatással van az okoseszközök használata a kisgyermekekre. A Családbarát Újbuda Program eseményét Molnár László alpolgármester nyitotta meg.

Magyarországon elsőként szerveztek a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék és a Leonardo 41 Alapítvány munkatársai olyan kutatást, amely a korai gyermekkorban vizsgálta a digitális eszközök szerepét. A számos megdöbbentő adat között kiemelkedik, hogy ma a 19 hónapos gyermekek 71 százaléka használ ilyeneket. A rendezvény résztvevői előadásokat hallhattak a digitális és az offline gyermekkorról, hogy miként hatnak a kicsik fejlődésére az okoseszközök, milyen veszélyeket rejt a korai alkalmazásuk, kell-e ezt szabályozni, és ha igen, miként.

A konferencia résztvevői szerint szükség van a szakemberek által kialakított szemléletformálásra. Képzésekkel kell segíteni a szülőket, intézményi nevelőket, pedagógusokat, hogy a képességfejlesztés eszközeként tekintsenek a digitális berendezések használatára, felmérve a veszélyeit is.

(Újbuda)