Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Összművészeti design fesztivál a Bartókon

Újbuda   |   2016, május 6 - 10:18Nyomtatóbarát változatSend by email

Jótékonysági aukció, dizájnvásár, workshopok, kiállítások, felolvasások, beszélgetés és múzeumpedagógiai foglalkozások várják az érdeklődőket péntektől vasárnapig a Bartók Béla úton.

A Bartók Béla Boulevard (BBB) megálmodói immár harmadik alkalommal rendezik meg az ELEVEN Tavasz összművészeti design fesztivált. Az esemény megnyitójára május ötödikén került sor a Faur Zsófi Galériában. Közel negyven vállalkozás; galéria, design shop, kávézó és étterem csatlakozott a május első hétvégéjén megrendezésre kerülő eseménysorozathoz. Szalay-Bobrovincky Alexandra főpolgármester-helyettes hangsúlyozta, feladatuknak érzik, hogy keressék azokat a közösségi igényeken alapuló kezdeményezéseket, amelyek még közelebb hozzák a fővárost a lakóihoz. Felhívta a figyelmet a fesztivál környezettudatos gondolkodást segítő programjaira, azon belül is a Fogadj örökbe egy kiskertet! elnevezésű, általános és középiskolásoknak meghirdetett ötletpályázatra. Ötven jelentkező csapatból 37 állít ki örökbe fogadott balkonládát egy-egy vállalkozás portája elé, az adott hely arculatához igazítva.

A fesztivál idei vendége Portugália lesz. Maria José Morais Pires, Portugália budapesti nagykövete hangsúlyozta, hogy az összművészeti fesztiválon csaknem 60 program várja az érdeklődőket. Parafa workshopot tartanak a gyerekek számára a Pagonyban, míg a felnőttek a Bor és kézműves műhelyben alkothatnak. A Tranzit Kávézóban Azul e branco címmel Rajnai Károly fotókiállítása látható Portugáliáról, a Gross Arnold Galériában Catarina Sobral író, grafikus az „Én nagyapám” című könyvének illusztrációiból lesz válogatás, a Hadik Kávéházban pedig Juhász Anna tart beszélgetést „Portugál irodalmi arcképcsarnok” címmel.

Az „1 Művész 1 Porta” aukciós projekt keretében tizenegy művész dizájntárgyaira licitálhatnak majd az érdeklődők, a bevételt a Budapesti Korai Fejlesztőközpont épületének felújítására fordítják. Czeizel Barbara gyógypedagógus, az intézmény vezetője elmondta, Újbuda Önkormányzata több mint egy évtizede jelképes összegért, egy forintért biztosítja számukra az épület, amely felett azonban már eljárt az idő. Az egykori óvoda beázik, télen hideg, nyáron meleg, holott a kórházból éppen kikerült koraszülöttek ellátásához biztonságos, steril környezetre van szükség. Már elkészültek a tervrajzok, amely szerint új fejlesztő és vizsgálati szobák, oktatótermek is helyet kapnak majd. - Ha sikerül megvalósítani, akkor a hazai korai intervenciónak végre lesz olyan központja, ami méltó körülmények között tudja támogatni a családokat és gyermekeket – mondta Czeizel Barbara.

H. L.