Újbuda Önkormányzata minden évben nagyszabású fesztivállal ünnepli az ősz beköszöntét hagyományosan a Bikás Parkban, ahol a nyár hangulatát megőrizve szeptember 17-én színpadi programokkal, kézműves foglalkozásokkal és a Színházak Éjszakája alkalmából 16:45-től egy nagyszabású flashmobbal várják az érdeklődőket. Az idén 35. évadát megkezdő Karinthy Színházzal együttműködve délután mintegy ezer, a nevükkel ellátott léggömböt engednek a magasba a kerület óvodásai és iskolásai, melyekkel ha szerencséjük van, akár színházjegyeket is nyerhetnek. Mindezen túl egy 100 000 Ft értékű kirándulással is gazdagabbak lehetnek a gyerekek.
A színházi programokon túl több, nagyszabású koncerttel és készülnek a szervezők. Bereczki Zoltán, a Fiesta és Takács Nikolas fellépése után 18:30-kor a világhírű francia pop-duó, Esther és Robert, vagyis az Ottawan zenekar műsora követi. Az együttes D.I.S.C.O című kislemeze 1980 szeptemberében az Egyesült Királyság Top 10-es listájának előkelő helyezését érte el, majd a Hands Up című 1982-ben Új Zélandon 1. helyezést kapott, és nyolc héten át vezette a listát. Franciaországban a You're Ok - Francia nyelven T'es Ok - egyike volt minden idők legjobban fogyó kislemezének. Magyarországon is született egy átirat, Kovács Kati Hol vagy Józsi című dala, melynek eredeti verziója a Hands Up (Give Me Your Heart) című dal volt 1982-ben. A rendezvényt tűzijáték zárja.
Az Ottawan tagjaival készült interjút a csatolmányban olvashatják, az énekesnő Esther videóüzenetét pedig az alábbi linken érhetik el.
Videó:http://pontmagazin.hu/hir/esther-udvozlete-az-ottawanbol/