Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Óvoda kapott ajándékot a Magyarországon élő vietnámiaktól

Újbuda   |   2019, december 30 - 11:06Nyomtatóbarát változatSend by email

A Magyarországi Vietnámiak Egyesülete a társadalmi felelősségvállalás keretében ajándékozta meg a Lágymányosi Óvoda Nyitnikék telephelyét.

Ngo Quy Dung, a Magyarországi Vietnámiak Egyesületének Újbudán élő elnökségi tagja több évtizede él a kerületben, és hálás azoknak a pedagógusoknak, akik segítettek gyermekeit felnevelni. Ezért is fontos számára, hogy egy-egy intézményt támogassanak. A Magyarországon élő vietnámiak idén 15 budapesti helyszínre vittek adományt. Ez a köszönet azért, hogy a vietnámi háború idején Magyarország több alkalommal küldött segélycsomagot a délkelet-ázsiai országba, amire azóta is hálával gondolnak.
A Kanizsai utcai óvodában Phung Kim San-t, a Magyarországi Vietnámiak Egyesületének elnökhelyettesét, László Imre polgármester, Orosz Anna alpolgármester, Varga Gergő önkormányzati képviselő és Karkus Mihályné óvodavezető fogadta, majd az intézményvezető megmutatta a vendégeknek a 240 fős Nyitnikék Óvodát.
Orosz Anna példaértékűnek nevezte a vietnámiak kezdeményezését, majd köszönetet mondott a nagylelkű felajánlásért.

D. B. S.