Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 23. szombat, Kelemen, Klementina

Pajkos Piknik Őrmezőn

Újbuda   |   2019, május 22 - 10:16
Nyomtatóbarát változatSend by email

Tömegesen érkeztek az őrmezeiek a Pajkos Piknikre május 18-án. A negyedik alkalommal megrendezett minifesztivál évről évre összekovácsolja a környékbelieket.

Sok játékkal, izgalmas közösségi élménnyel várta az őrmezeieket az idei Pajkos Piknik. A nap csűrdöngölős-verbunkos felvonulással kezdődött, a Mező együttes és a Vadrózsák Néptáncegyüttes a menet végén kialakuló táncházban is segédkezett. Ezt követően a Ládafia Műhely szórakoztatta a nézőket interaktív előadásával, egy cirkuszt varázsolva a közönség elé, a gyerekek közreműködésével. A közönséget Vajai Flóra előadóművész edzette tovább zenés játszóházával, Gertheis Veronika mesemondó előadása alatt pedig megpihenhettek a látogatók. A Petőfi Musical Stúdió slágereket adott elő, utána Őrmező táncos csapatai, a Favorite Dance School hiphopformációja és a Masters SE akrobatikus rock and roll produkciója következett. Végül vidám koncertet adott a közismert Napvirág zenekar. Junghausz Rajmund önkormányzati képviselő hangsúlyozta, a piknik idén is megmutatta, hogy milyen összetartó az őrmezei közösség. Már a rendezvény első órájában tömegek álltak a standoknál és a színpad előtt.
A színpad mellett délután körhinta, ugrálóvár, mini-mobiljátszótér, mini-kézművesvásár, büfé, ügyességi játékok, kézműves foglalkozások, arcfestés és lufihajtogatás várta az érdeklődőket, és Buborékfújó Flashmobra is invitálták a közönséget.

T. K.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.