Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Piknikhangulat az Árasztó-parton

Újbuda   |   2021, október 27 - 13:00Nyomtatóbarát változatSend by email

Dél-Buda izgalmas Duna-parti szakasza idén nyár végéig horgászok, futók kietlen terepe volt, augusztus vége óta viszont piknikbútorokkal, hintával, tűzrakóhelyekkel gazdagodott a terület.

Az Árasztó úton, az albertfalvai gáton az elmúlt két hónapban határozottan megváltozott a táj: padok, asztalok, tűzrakóhelyek hívogatják az arra járókat. Újbuda Önkormányzata, illetve a Valyo Város és Folyó Egyesület együttműködésének köszönhetően augusztus végétől ideiglenesen közteret alakítottak ki a vízparton.
A Valyo már tíz éve foglalkozik a Duna-partok fejlesztésével; fő céljuk, hogy a városi folyópartokat elérhetővé tegyék az emberek számára, benépesítsék piknikezőkkel. – Régóta nézegetjük ezt a partszakaszt is – mondta Tömör Miklós, az egyesület munkatársa. – Ez itt nagyon jó terület, távolabb van a várostól, de igen könnyen megközelíthető biciklivel, autóval, tömegközlekedéssel. A kerékpárút forgalmas, de közte és a Duna között van egy kvázi parlagon heverő terület, amelyet sokan használtak futásra, horgászásra, viszont szűkös volt az infrastruktúra. Úgy gondoltuk, ha ezt elkezdjük fejleszteni, megmutatni, hogyan lehetne jobban használni, akkor az emberek megszeretik és tényleg birtokba fogják venni. Ez meg is történt. Tettünk ide piknikasztalokat, nyugágyakat, lépcsőt és rámpát építettünk a rézsűn, hogy könnyebb legyen a lejutás. Két viccesebb lejárót is kialakítottunk a gyerekeknek. Három tűzrakóhely is található itt, mert azt gondoltuk, hogy ez a terület már megengedi, hogy itt piknikhangulat legyen, bográcsozással – tette hozzá a Valyo munkatársa.
– Tíz esztendővel ezelőtt egy kacsakődobó bajnoksággal kezdtük a munkát – mesélte Lohász Cili, az egyesület munkatársa. – Nagyon kis léptékű beavatkozásokkal indultunk, de olyan nagy projektek is a mi nevünkhöz kötődnek már, mint a Szabadság híd megnyitása Szabihíd néven, illetve a Valyo kikötő a Lágymányosi híd közelében. Itt most dolgoztunk először, ebből a szempontból igazán fontos volt az elmúlt két hónap. Most az információgyűjtés ideje van, működtetünk egy e-mail címet, amely az év végéig elérhető lesz. Erre várjuk a véleményeket, tapasztalatokat. Bármilyen meglátás, kérdés, ötlet nagyon jól jön. Már eddig is kaptunk visszajelzéseket, elsősorban nagyon pozitívakat. Sokan megköszönik, hogy ez a terület egyáltalán megnyílt. Vannak aggódó hangok is, hogy esetleg túl nagy lesz itt a forgalom, de mindenkit szeretnénk megnyugtatni: alapvetően mi nem akarunk itt szórakoztatóipari, vendéglátóipari fejlesztést, hanem sokkal jobban szeretnénk a szabadidőpark, köztér hangulatot és funkciót megtartani. A beérkező javaslatok alapján, azokat felhasználva, terveink szerint tavasztól kibővítve a szakaszt, újra piknikhangulatot teremtünk itt – beszélt elképzeléseikről a Valyo munkatársa.
Az Árasztó-parttal kapcsolatos kérdéseiket, meglátásaikat az arasztopart@gmail.com címen várják a szervezők.

T. E.