Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 15. péntek, Albert, Lipót

Pro Paedagogia Christiana-díjban részesült a Szent Margit Gimnázium igazgatója

Újbuda   |   2016, június 2 - 08:11
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Pro Paedagogia Christiana-díjat adományozott Görbe László piarista szerzetesnek, a Szent Margit Gimnázium igazgatójának az oktatás-nevelés területén és szerzetesi szolgálatában végzett munkájáért. A díjat Veres András püspök, az MKPK elnöke adta át május 31-én, Újbuda Önkormányzata gratulál az elismeréshez.

Görbe László a kecskeméti Piarista Gimnáziumban érettségizett 1965-ben és még ebben az évben belépett a novíciátusba. 1966-ban Budapesten tette le első fogadalmát és 1973. augusztus 25-én szentelték pappá Budapesten. 1971-től az ELTE matematika-fizika szakos hallgatója volt, majd 1979-ben szerzett programozói diplomát. Tanulmányai befejeztével 1975. és 1979. között tanárként és prefektusként tért vissza a kecskeméti Piarista Gimnáziumba, majd 1979-től 1995-ig a budapesti Piarista Gimnázium tanári testületét erősítette. Az 1995/96-os és az 1997-98-as tanévekben a veszprémi Padányi Bíró Márton Római Katolikus Iskola és ebben az időszakban egy éven keresztül a veszprémi Davidikum Római Katolikus Középiskolai Kollégium igazgatója is volt. 1998. és 2003. között a budapesti Piarista Gimnázium igazgatói feladatait látta el, majd 2007-ig matematika-fizika szakos tanárként okította az iskola tanulóit. 2007-től napjainkig az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Magyar Tartományának kérésére a Szent Margit Gimnázium igazgatójaként végzi hivatását.

Kiváló tanári, nevelői munkáját dicséri a tanulmányi versenyeken elért számtalan előkelő eredmény és helyezés. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet kiadványa a fizika OKTV kiváló felkészítő tanárai közé sorolja Görbe Lászlót. Igazgatói munkásságában is fáradhatatlanul végzi munkáját nem csak a pedagógiai, de a gazdasági ügyeket is átlátja. A lehetőségeken belül szívén viseli az iskolák anyagi, építési fejlesztését is. Tanári, vezetői és iskolaszervezői munkájának elismeréseként több éven át volt az Országos Köznevelési Tanács aktív tagja. Hivatásának megfelelően lelkipásztori feladatokat is végez, misézik, gyóntat, lelkigyakorlatokat vezet, így próbálva segíteni a plébániák életét. Rendszeresen kísér csoportokat a csíksomlyói zarándoklatra.

1990. és 1995. között főigazgatóként országos szinten segítette az újrainduló katolikus köznevelésben feladatot vállaló intézményeket, majd a KPSZTI keretein belül tanári testületek szervezője, kiállítások létrehozója, könyvek, kiadványok szerkesztője, megalkotója. 1991. és 1993. között a Magyar Cserkészszövetség országos vezetőtisztje, ezzel vállalva jelentős feladatokat az újjáéledő cserkész mozgalom életében.

Munkájának elismeréseként 2011. március 15-én a Magyar Köztársasági Arany érdemkereszttel tüntették ki. Kalazanci Szent József örököseként hivatásának tekinti tanári, pedagógiai és papi munkássága során az ifjúság hitre való nevelését, segítését. Ezt a szolgálatot elkötelezetten tette és teszi mindazokban az intézményekben, ahol tanárként, igazgatóként vagy kollégiumi nevelőként tevékenykedik.

MKPK Sajtószolgálat - Piarista Rend Magyar Tartománya

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Új képek régi technikával  

A gyermekpszichiáter fotós Varga Tamás százötven évvel ezelőtti technikát alkalmaz fényképeihez, a felvételeket minden alkalommal előhívja. A B32 Galéria és Kultúrtérben napokban megnyílt kiállítása december 6-ig látható.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.