Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Shakespeare-t ünnepelte Újbuda

Újbuda   |   2014, szeptember 23 - 00:00Nyomtatóbarát változatSend by email

Nagy érdeklődés mellett zajlott a II. Újbuda Feszt - Viva Shakespeare 450 programsorozat. Az egyhetes rendezvényen színházi produkciókon, koncerteken, filmvetítéseken, kiállításokon és szakmai előadásokon vehettek részt az érdeklődők.

A tavalyi kétnapos, Csontváry jegyében rendezett Újbuda Feszt után idén William Shakespeare születésének 450. évfordulójához kapcsolódott az esemény - mondta Köllő Miklós, az Újbudai Kulturális Intézet (Kulti) művészeti vezetője. A nyitórendezvényt a megújult, hamarosan Csontváry nevét viselő, jelenleg Bartók 32 Galériában tartották, ahol megnyílt a színházi világ két nagymesterének – Székely László díszlettervező és Jánoskúti Márta jelmeztervező – kiállítása. A Shakespeare-látomások című tárlat, a művészek által színpadra vitt Shakespeare előadások jelmez- és díszletterveit vonultatta fel.
Preisinger Éva a Kulti igazgatója elmondta, hogy a - szórakoztató és ismeretterjesztő célú - fesztivál szervezésekor törekedtek a reneszánsz életérzés és a kor hangulatának felidézésére, annak megjelenítésére a különféle műfajú produkciókban, szabadtéri előadásokon, játékokon, illetve az érdekességek felvonultatásakor, valamint a reneszánsz vásár során is. - Sok-sok íz, zamat, szín keveredik a fesztiválon – fogalmazott a szervező.
Hétfőtől-csütörtökig a Kulti Szalonban Shakespeare-ről, műveiről és azok színreviteléhez kapcsolódóan tartottak előadásokat és filmvetítéseket. Az előadók között volt Péterffy András filmrendező, operatőr; Szabó Attila színháztörténész; Gombkötő Beáta evangélikus lelkész, teológus és Czékmány Anna színháztörténész. A Shakespeare-filmtükör programjában Fehér György III. Richard, Baz Luhrmann Rómeó és Júlia, Kenneth Branagh Ahogy tetszik és Laurence Olivier Hamlet című filmjét vetítették.
A B’32 színháztermében Kortárs Shakespeare címmel két különböző műfajú produkciót mutattak be: csütörtökön Mándy Ildikó Társulata táncszínházi előadással, az Erkel Ferenc Vegyeskar megzenésített Shakespeare-szonettekkel lépett fel, pénteken pedig a Tabulatúra régizene-együttes adott koncertet, tartott táncbemutatót valamint táncházat. A Trezor Galériában a 19-21. századi (hazai és külföldi) színházi Shakespeare-plakátokból nyílt kiállítás.
Hétvégén a Gárdonyi téren és a Bercsényi utcában vonultak fel muzsikusok, gólyalábasok és óriásbábosok, ezen kívül kézműves vásár és bemutató, valamint gyerekprogramok várták a látogatókat, este pedig a kerületi Tarka Színpad társulat lépett fel. Szombaton a B’32 színháztermében Bolyky Zoltán vezényletével került sor operaénekesekkel, szólistákkal kiegészülve a Solti György Zenekar hangversenyére. A produkció bemutatta Shakespeare szerepét az operairodalomban; a drámák alapján született zeneművekből hallhatott válogatást a közönség.

A program a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogattásával valósult meg.


T.D. - Újbuda