Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Sikeres az NGS

Újbuda   |   2019, március 4 - 14:43
Nyomtatóbarát változatSend by email

Ünnepélyes keretek között köszöntötték és díjazták az Újbuda Önkormányzata által vezetett NewGenerationSkills (NGS) nemzetközi projekt Dinamikus Képzési Csomag (DLP) legjobbjait. A képzés következő turnusa a napokban indul.

Az Újbuda Önkormányzata által vezetett NewGenerationSkills (NGS) nemzetközi projekt tavaly decemberben zárult DLP-képzésében 15-26 év közötti újbudai fiatalok vettek részt. A huszonnégy ifjú vállalkozó cégalapításról, vállalkozásfejlesztésről, annak jogi- és gazdasági hátteréről tanult. Az elméleti és gyakorlati oktatás helyszíne az UP center volt. A résztvevők projektjei közül már több sikeres, mint például a Dietrend csapat projektje. A dietetikai szolgáltatások innovatív alkalmazását kidolgozó csoport a DLP képzést lezáró „házi versenyben” nyolc projektből bizonyult a legjobbnak (korábban az önkormányzat Startup Pályázatán is különdíjban részesült).

A képzés legeredményesebb csapatainak járó jutalmat Molnár László alpolgármester adta át. - Az önkormányzat több éve kiemelt figyelmet szentel a fiatal, vállalkozó szellemű fiataloknak – mondta az ünnepélyes díjátadón. Kiemelte: a kerület biztosít helységet a projekteken belül meghirdetett képzésekhez és segít a kibontakozásban. Az önkormányzat emellett létrehozta a Startup Pályázat rendszerét is, amelynek keretében minden évben a leginnovatívabb négy feltalálói csapatot jutalmazza 1-1 millió forinttal. - A projektek keretében az egyetemi oktatást kiegészítő tudást is kínálnak a fiataloknak, a pályaorientációs, szakképzéssel kapcsolatos tudásanyag az életre készíti fel a hallgatókat – foglalta össze Molnár László.

Az aktualitásokról Győrffyné Molnár Ilona humánszolgálati igazgató elmondta: a korábbi érdeklődésre való tekintettel folytatódik a DLP-program, a hamarosan induló képzés június végéig tart. Ezzel kapcsolatos részleteket az NGS Újbuda Facebook oldalán találhatnak az érdeklődők. Az NGS projekt záróeseményeként június első napjaiban kerül sor arra a nemzetközi konferenciára és „mini” startup versenyre, amelyen – mások mellett – a Dietrend csapata képviseli a kerületet nemzetközi szakmai zsűri előtt – tette hozzá.

T. K.