Két korosztályban négy órán keresztül küzdöttek a versenyzők, akik a két hét múlva esedékes magyar bajnokságra is gyakorolhattak. Az edzésen a korosztályos válogatottak is részt vettek, a sikeres rendezvényt Papp Miklós, az egyesület edzője és a korosztályos válogatott edzője vezényelte le.
Délután az utánpótlásé volt az Érem utcai Sportcsarnok, ahol a tavaszi házi versenyét szervezte a Koroibosz egyesület. Az óvodás korosztály a szivacslabda-küzdelemben igyekezett megmutatni a kialakulóban lévő védekező és támadó mozgásokat, a nagyobbak ezeket már élesben gyakorolták.
A versenyt Ludányi Attila önkormányzati képviselő nyitotta meg, aki elkötelezetten segíti és támogatja a XI. kerületi fiatal karatésokat.