Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Sportos Csütörtök volt a Grosicsban

Újbuda   |   2014, április 1 - 15:34Nyomtatóbarát változatSend by email
A Grosics Gyula Sport Általános Iskola adott helyet a Sportos Csütörtöknek. Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár kezdeményezésének célja, hogy a közismert Torkos Csütörtökkel ellentétben ezúttal egészségünkért, fittségünkért tegyünk valamit. Az iskolai sportnaphoz több sztár is csatlakozott.

A kosárlabdázás volt a központi témája a Grosics Gyula Sport Általános Iskolában rendezett Sportos Csütörtök nevű rendezvénynek. A féláras gasztro esemény mintájára ezúttal sportolni hívták a tömeget a szervezők. A rendezvényen minden a kosárlabdáról szólt, a legkisebbek labdás előkészítő játékokon vettek részt, a nagyobbak pedig csapatot alkotva streetball versenyen mérkőztek meg egymással.

A sportnapon Horváth Gábor olimpiai és világbajnok kajakozóval, Hadfi Dániel Európa bajnok és világbajnoki bronzérmes olimpikonnal és a legsikeresebb magyar teniszező nővel Szávay Ágnessel is együtt sportolhattak az iskola diákjai, de az ország egyetlen NBA-ben szereplő kosarasa, Dávid Kornél is feltűnt a vendégek között.

A profi kosaras lányok barátságos meccsre hívták ki az élsportoló fiúkat, akikhez Simicskó István is csatlakozott. - Ez a nap arról szól, hogy ne kötelességből, hanem élvezetből sportoljunk - jelentette ki a sportállamtitkár, aki fiatalon maga is kosarazott. Szerinte motiválja a gyerekeket ha élsportolókkal találkozhatnak, mivel példaképnek tekintik őket. Simicskó István azt szeretné, ha a rendezvény országossá válna. Jó lenne, ha minden héten tartanánk sportos csütörtököt, hiszen ez a minimum, amit meg kellene tennünk az egészségünkért – tette hozzá. Az intézmény igazgatója, Kiss Mihály arról számolt be, hogy a kosárlabda az egyik legnépszerűbb sportág az iskolában; jelenleg közel 300 gyerek jár kosarazni.

T.D. - ÚjbudaTV