Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 20. péntek, Teofil

Szavalóktól volt hangos Őrmező

Újbuda   |   2018, április 16 - 13:03
Nyomtatóbarát változatSend by email

Április 13-án, pénteken rendezték meg az Őrmezei Közösségi Házban a XVII. Újbudai Jancsó Adrienne Vers- és Prózamondó Versenyt. A Magyar Költészet Napjához kapcsolódó eseményre babonáról szóló költeménnyel vagy prózával nevezhettek az újbudai általános- és középiskolások.

Péntek 13. ellenére minden döntős diákok nyertese volt a XVII. Újbudai Jancsó Adrienne Vers- és Prózamondó Versenynek Őrmezőn. A szakmai zsűri tagja volt két színművész, Andresz Kati és Horváth Károly valamint Pósa Zoltán író, költő. Az Újbudán élő színésznő szerint minden évben nagyon erős a mezőny, ezért igen nehéz dönteniük. A szintén a XI. kerületben élő Pósa Zoltán szerint bár fontos a választott alkotás, de főként azt figyelték, hogy az előadás menyire adja vissza mű gondolatiságát, ritmikáját.

A legjobbakat idén is három korosztályban díjazták, de rengsort nem állítottak.


A Legátütőbb díjat kapták:

Nagy Petra

Topa Máté

Szőke Boldizsár

A Leghuncutabb díjat kapták:

El-Eisavy Nor

Laczkó Balázs

Sulyok Tamás

A Legmenőbb díjat kapták:

Kerkápoly-Fekete Illés

Molnár András

Varga Ákos

Az Üdvöske díjat kapták:

Madarász Emma

Molnár Hajnalka Minka